Rólunk írták » Szemelvények kritikákból

„Vigyázz, mit kérdezel tőlük! Ezek ötszólamú Monteverdi-madrigált reggeliznek!” – kötötte lelkemre annakidején Bárdos Lajos, midőn eldicsekedtem neki, hogy a Pécsi Kamarakórus meghívására baráti beszélgetésre és vetélkedőre utazom a mecsekalji metropolisba.
   A találkozás máig élő kellemes emlék marad számomra. Zenés fejtörő kérdéseimre jobbnál-jobb válaszok érkeztek a tagság soraiból. A legjobb megfejtőnek Tillai Aurél, a karnagy bizonyult, aki – akárcsak a koncerteken – „primus inter pares”-ként állt a csillogó szemű (és hangú) szopránok, a bársonyosan búgó altok, a szelíd férfiasságukat fel-felragyogtató tenorok és a megbízható alapot jelentő basszusok maroknyi hadának élére, ha a mundér becsületéről volt szó. De nem is azért vetélkedtünk, hanem a társas együttlét semmivel nem pótolható gyönyörűségéért. A közös éneklés évszázadainak hagyományáért, az ösztönös és tudatos muzsikálás európai művészetéért. Azért az örömért, amit minden magyar együttes érez, amikor adósságot törleszt Arezzoi Guido kölcsönéből, amit „a szolmizáció atyja” adott az énekelni vágyó Európának. Az ő Regula Rythmicajában ezt olvassuk:



   Ahogy a vonaton kóstolgattam a latin „ritmikus szabályzat” lüktetését, hátha lehetne róla valamit kérdezni, ölembe hullott a kérdéssor: milyen verslábakban mozognak a szótagok? Csupa hosszú-rövid valamennyi: tá-ti, tá-ti stb. Trocheusok a javából! De az utolsó csak fél-láb... Ez bizony az antik világ üzenete, a nyolcadfeles trocheusi sor. Ebben mozog Aquinói Szent Tamás himnusza, a „Tantum ergo”. Sőt, a kóruséneklés jó ismerőse, Schiller „An die Freude”-ja, Beethoven IX. szimfóniájának „Örömódája” is:

„Freude schöner Götterfunken, Tochter aus Elysium!”

Lányi Viktor fordításában:

„Lángolj fel a lelkünkben, szép égi szikra, szent öröm”

   Észre sem vettem az idő múlását, ahogy az „Örömódát” dúdolgatva Pécsre ért a vonat. Hamarosan a Baráti Körben találtam magam és az óra is elröppent, röptét a poharakba csurranó vörösbor csak serkentette. Azóta is, évtizedek multán magamban folyton csak kérdezem a Pécsi Kamarakórust: „Mi a titka sikereiknek?” Túl azon, hogy mintaszerűen állítják pódiumra a régi mestereket, vagy az elillant XX. század magyar nagyjait, mindig érzek énekükben valami jelenségszerűt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Soha nem erőlködnek, nem akarnak kétszerakkora hangzást a közönségre zúdítani, mint amennyi adottságaikból természetesen fakad. Tiszta énekük mégis elhatol a templom, a koncertterem legtávolabbi zugába is, visszhangja a lelkekben rezeg tovább. Mint a fölényes technikájú hangszerjátékos: játszanak. Fejből vagy kottából: mindegy, a zene indulatait, a kottafejek mögött lakó világot tárják fel a hallgató előtt, hogy ráébredjen, mennyi rejtett szépség lakozik a legnemesebb hangszer, az emberi énekhang kifejező erejében. Az egyes ember hangi adottságai ebben a közösségben kivirulnak. Mintha csak igazolnák Schumann „Zenei élet- és életszabályok” (Fiatal muzsikusok számára) című írásának sorait, amelyek Kodály híres zeneakadémiai nyitóbeszédének is alapjául szolgáltak, midőn országos érvénnyel feltette a kérdést: „Ki a jó zenész?”

   „Ha kevés hangod van is, törekedned kell arra, hogy minden hangszeres segítség nélkül, lapról tudj énekelni, hallásod finomsága csak nő ezáltal. Ha azonban szép hangod is van, egy pillanatot se mulassz el, hogy kiképezd. Tekintsd azt a legszebb adománynak, amellyel a kegyes ég megajándékozott.”
    „Énekelj szorgalmasan a kórusban, éspedig a középszólamokban. Ez tesz jó zenésszé.”
    „Igyekezz korán megismerkedni az emberi hang terjedelmével, mind a négy főszólamban. Figyeld meg a kórusban, járj utána, milyen hangtávolságban rejlik a legnagyobb ereje, és milyen regiszterben hajlik a lágyságra, gyöngédségre.”
    „Nagyra becsüld a régit, de az újat is fogadd meleg szívvel. Ne táplálj előítéleteket soha nem hallott nevekkel szemben.”
    „Ne ítélj első hallásra a szerzemény fölött. Nem mindig az a legjobb, ami az első pillanatban tetszik. A mesterek tanulmányozást igényelnek. Sok minden van, aminek csak késő öregkorodban fogod majd fel értelmét.” (Keszi Imre fordítása)

   A Nevelők Háza falai között, majd a Kamarakórus fesztiválok tarka nyüzsgésében a szürke eminenciások bölcs mosolyát idézi ma is Mohos Tóni bácsi jelenléte, aki józan kedvességgel egyengette útjaikat, vezettek bár Budapestre vagy az ország más városaiba, dalostalálkozókra vagy határainkon túli szereplésekre. A körültekintő törődés, az atyai büszkeség, a kórus értékeinek megbecsülése volt a tiszte s ennek emlékezetes módon megfelelt.
   Az indulás évei két karnagy cserkész-ihletésű barátságának jegyében teltek. Dobos László személyében költői lelkületű, szervező tehetségű karnagyot ismertem meg, aki később zeneiskolai igazgatóként végzett mintaszerű munkát, és ennek során az iskola névadójának kultuszát azzal is támogatta, hogy otthont adott a Liszt Ferenc Társaság pécsi csoportja összejöveteleinek. Kórusmű fordításai a daloló ember és az irodalom-kedvelő kitűnő ízléséről tanúskodnak. Számos egyéb elfoglaltsága mellett is kapcsolatban tudott maradni az énekkarral. A jubileumok fényének sugarai egy-egy dirigáláskor visszavetülnek a jeles muzsikus alakjára mindmáig.

   A másik jó barát, Tillai Aurél életútjával sűrűbben találkozom. A Kamarakórus koncertjeinek lelkes hallgatójaként, műsorvezetőként, vagy a Bárdos Lajos Társaság főtitkáraként, dalostalálkozók zsűrijében, évfordulók jeles napjain csodálom fáradhatatlan munkabírását, karnagyi produkcióinak zenei ihletettségét. Zenei klubjaimban az utóbbi években – CD-ik boldog tulajdonosaként – sokszor idézem éneküket, ha Kodály- vagy Bárdos-művek hiteles tolmácsolását kívánom bemutatni. A mindenre érzékeny mikrofon ezeken őrzi az együttes legszebb erényeit. A széphangzás virágai szinte kihajolnak a felvételek barázdáiból, őrizve a külhonban, mini stúdiókban felvett produkciók eleven művész-honvágyát.
   Számos utazásuk egyikét dr. Nádor Tamás: Liszt–Bartók–Kodály és Pécs-Baranya (1986) c. könyvéből idézem:
    „1981 októberében a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa az NSZK-ban és Belgiumban, a brüsszeli rádióban adott több hangversenyt, melyek műsorán a következő Kodály-művek hangzottak el: An Ode for Music, Norvég leányok, Öregek, Az 50. genfi zsoltár, A 114. genfi zsoltár, Adventi ének, Túrót eszik a cigány, Esti dal. A hangversenykörút programját, benne az említett Kodály-műveket a kamarakórus elutazása előtt 1981. szeptember 20-án a pécsi közönségnek is bemutatta a Liszt-teremben.”
   Addig-addig járták Európa zenei ösvényeit, mígnem egyszercsak elérkezett az idők teljessége és az Éneklő Földrész, az Europa Cantat vendégségbe jött Pécs városába. A nyugati születésű mozgalom a „szocialista országok” közül elsőnek (1988-ban) Magyarországot tisztelte meg örömünnepének megrendezésével. A város vezetőségének el nem múló érdeme, hogy felmérte ennek a művészeti-társadalmi eseménynek a rangját és bőkezűségével kisimította arculatán a ráncokat, új vonásokkal gazdagította a város képét, hogy az idesereglő kórusok maradandó szép élményekkel távozhassanak hazájukba, a városnak és Magyarországnak jó hírét keltve. A templomokban, művelődési házakban, sportcsarnokban felzengő madrigálok, misék és motetták, népdalkórusok és megzenésített költői művek egészen a grandiózus oratórium, a Liszt-mise előadásáig felmutatták a zeneművészet hatalmas, határokat nem ismerő erejét, felejthetetlenül.
   A Pécsi Kamarakórus itthon is, külföldön is az efféle összefogások motorja és szívesen és eredményesen vesz részt oratoriális művek megszólaltatásában.
   Hálás vagyok Szauer Dezső barátomnak, hogy bíztatott e néhány sor megírására. Ezek csupán utalnak arra a nagyrabecsülésre, mely sok kollégánkban él, akik kapcsolatba kerülhettünk művészi munkájukkal, emberi magatartásuk közvetlenségével.
   Arra a kérdésre: „Mi a titka sikereiknek?” nehezen lehet válaszolni, már csak azért is, mert a dal titkának megfejtésére legjobb, ha a lelkes hallgató, a régi tisztelő helyett a vérbeli dalnok, a zseniális költő: Babits Mihály válaszol. „A második ének” című színpadi műben a bűvös éneket tudó pásztor visszahozza az életbe a nagybeteg királylányt. Az öreg király kérésére eleinte szabódik, mert fél, hogy ha nem sikerül a bűvös ének: a feje porba hullik. A költő – saját sorai szerint – a közöny, a megnemértés félelmében él mindaddig, míg műve visszhangra nem talál azoknak a lelkében, akiknek szánta. Nincs ez másképp a zeneszerző, a karnagy és a kórus esetében sem. Sokan érezzük úgy, hogy a pécsiek megtalálták a dal titkát...
   A pásztor éneke végül sikerült. A királylány a dal végén édesen elmosolyodott: visszatért az életbe. Egy pár lett belőlük. A pásztorból lett király pedig így felelt a friss királynénak:

A magyar kóruskultúra – ezen belül városunk énekkari élete – szinte egyidős állami létünkkel. Vallási élet, liturgia – legyen az keresztény, mohamedán, buddhista vagy zsidó – elképzelhetetlen zene nélkül. Most, a Magyar Millennium idején érdemes néhány gondolattal visszanyúlnunk Pécs zenei múltjához.
   Számos írásos emlék bizonyítja, hogy a Szent István által alapított pécsi püspökség ezer éven keresztül gondozója, serkentője volt a város zenei életének. Ám a XIX. századig szinte kizárólag egyházi jellegű muzsikáról beszélhetünk. Mind az ország, mind Pécs városának világi zenei élete hatalmas lökést kapott a múlt század két magyar zenei géniuszától, Liszt Ferenctől és Erkel Ferenctől. Liszt 1846-ban a szerveződő Pécsi Dalárda részére Nádasdon – a mai Mecseknádasdon – írta első magyar nyelvű kórusművét, az egykori pécsi ciszterci diák, Garay János A patakcsa című versére. Erkel – azon túlmenően, hogy a Petőfi-versre írt Elvennélek című férfikari opuszát a Pécsi Dalárdának dedikálta – elvállalta a kórus tiszteletbeli karnagyi címét is 1864-ben.
   A II. világháború kitöréséig ez a kórus – számos hazai és nemzetközi díj, elismerés birtokában – az élenjáró pécsi énekkar vitathatatlan szerepét töltötte be. Az 1945-tel kezdődő orosz megszállás nyomán született diktatúra a negyvenes évek végén felszámolta az együttest. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a háború befejezésekor nem kevesebb, mint negyedszáz öntevékeny (értelmiségi, munkás-, tisztviselő) kórus tevékenykedett Pécsett – sok esetben országos hírű karnagyok vezetésével.
   De közben 1927-től történt valami: a fővárost is megelőzve a tavaszi hónapokban vissza-visszatérően megrendezték az iskolai kórusok hangversenyét, mely később Bárdos Lajosék jóvoltából országos méretű mozgalommá nemesedett Éneklő Ifjúság elnevezéssel. Ennek fő-fő mozgatója városunkban egy úgynevezett „karnagyi triumvirátus” volt a ciszterci tanár Nyolcas Ipoly, a Polgári Fiúiskolában tanító Agócsy László és a Pius Gimnázium zenetanára, szenttamási Horváth Mihály személyében. (Pécs jelenlegi neves karnagyainak jelentős része diák-közreműködője volt ennek a mozgalomnak.)
   Visszatérve a Pécsi Dalárdára, ennek szerepét 1950-től az Antal György főiskolai igazgató által vezetett Liszt Kórus vette át. A kényszerből megszűnt egyházi kórusok tagjainak tekintélyes része itt folytatta énekkari tevékenységét. Oratóriumok, kantáták hosszú sorát, Bartók, Kodály, Bárdos régebbi és újabb kompozícióinak gyöngyszemeit ez az együttes szólaltatta meg először Pécsett, számos esetben a Pécsi Szimfonikus Zenekar, országos rangú szólisták közreműködésével. Nehéz idők, az újabbkori magyar történelem legsötétebb esztendei voltak ezek, a Rákosi-korszak évei. A kommunista pártállam nem csak a közösségi, de a magánélet területén is éreztette hatalmát. Természeten árgus szemekkel figyelte, figyeltette a zenei együttesek, jelesül az énekkarok műsorpolitikáját. A Székelyföldről származó, csavaros eszű Antal György karnagy az ismert krisztusi igazság: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek ami Istené” pragmatikus megvalósításával el tudta érni, hogy a legsúlyosabb vallásüldözés idején egyházi műveket is megszólaltasson a Liszt Kórus. Nem is keveset! Hogyan? Két-három egyházi jellegű kompozíció mellett eldirigált egy-egy szovjet, bolsevik fogantatású kantátát, „mozgalmi dalt” is a kommunista „esztéták majdnem teljes megelégedésére. Ezt a „receptet” a többi pécsi kórusvezető is sikerrel alkalmazta, Miként a magyar élet minden területén, a kórusok műsorpolitikájának szférájában is túlélésre rendezkedtünk be...Az 1956. évi nemzeti forradalom és szabadságharc leverése után két évvel megszületett Pécsi Kamarakórus műsorpolitikájában, repertoárjának kialakításában a legjobb magyar és pécsi hagyományokra építhetett. Dobos László és Tillai Aurél társ-karnagyoknak már nem kellett harcot folytatniuk – jelesül az énekkari tagokkal szemben nem – a meglehetősen egyhangú, a vezető-szólamot mindig a legfelső szólamokkal énekeltető, kizárólag homofón szerkesztésű, sok esetben érzelgős, un. „Liedertafel” stílus ellen. Nem így volt ez az egyébként gazdag múltú pécsi, baranyai munkáskórusoknál, melyek éppen az ötvenes évek második felében kaptak új, fiatal, a kodályi-bárdosi szellemben nevelkedett karvezetőket. Egy-egy reneszánsz madrigál, motetta vagy Kodály, Bárdos, pláne Bartók kórusmű műsorra tűzése kisebb palotaforradalmat váltott ki a Liedertafel-stílushoz ragaszkodó dalárdistáknál. Nehéz, ám végül is eredményt hozó küzdelem volt ez a karnagy számára. A Pécsi Kamarakórus fiatal tagjainak zöme már az Éneklő Ifjúság légkörében élhette zenei letét, így természetesnek fogadhatta el az elsősorban reneszánsz és 20. századi kórusművekre épülő repertoárt.
   De egy bizonyos újdonsággal, a stílusos madrigál- és motetta tolmácsolás azonban mégis csak szembesülniük kellett az ifjú kórustagoknak. Jóllehet akkoriban még fehér hollónak számított a nyugati országokba vendégszerepelni utazó magyar énekkar (A Pécsi Kamarakórusnak majdnem egy évtizedet kellett erre várnia!), a francia, angol, holland, olasz énekkarok hanglemezfelvételeihez jószerével alig lehetett hozzájutni (ugyanis náluk a 15-16. századi máig élő, megszakítás nélküli, hiteles hagyomány volt, (Tillai Aurél és Dobos László kivételes tehetségével, csalhatatlan „zenei szimatával” szinte ráérzett e stílus autentikus megszólaltatásának mikéntjére. Tagadhatatlanul segítségükre voltak e téren az 1964-től kétévenként megismétlődő, az ő kezdeményezésükre létrejött Országos Kamarakórus Fesztiválok, ahol egyre több „vasfüggönyön túli” énekkar léphetett a pécsi közönség elé.
   Nos, ezzel a cizellált, áttört, ugyanakkor finomkodástól mentes reneszánsz előadásmóddal kellett megismerkedniük a Kamarakórus tagjainak. Telitalálat volt! Tőlük eltérően nem egy magyar kórus akadt, mely ezt a stílust a romantikus és a 20. századi kórusművekre, sőt – Uram bocsá'! – a magyar népdalfeldolgozásokra is adaptálta! Valami zenei torzszülemény lett az „eredmény”. Egy alkalommal Egressy-Vörösmarty Szózatát hallottam ilyen „madrigálosan” megszólaltatni. Szörnyű volt!
   S hogy a Pécsi Kamarakórus nemcsak megtanulta, jól elsajátította, de tovább is nemesítette a hiteles reneszánsz-tolmácsolást, bizonyították ezt a későbbi prominens nemzetközi megmérettetéseken elért páratlanul szép eredmények, e stílus elismert külföldi szaktekintélyeinek pozitív megnyilatkozásai.
   De ugyanígy „bevette” a Kamarakórus – amikor már oratórikus kompozíciókat is műsorára tűzött, – a barokk muzsika erődítményét! Tulajdonképpen ennek sem volt hazánkban töretlen, megszakítás nélküli hagyománya. Vagy ha volt is, az bizony eléggé agyon-romanticizált stíluskeverékké parodizálódott.A Kamarakórusban számos pécsi általános és középiskola ének-zenetanára, karvezetője is énekelt; zömmel a két karnagy egykori tanítványai. Rajtuk keresztül biztosíttatott diák-kórusaink helyes műsorválasztása, évről-évre színvonalasabb előadásmódja. A Pécsi Kamarakórus etalonnak számított és számít még az iskolai énekkarok számára is. Alig akad magyar város, mely ennyi kiváló iskolai és felnőtt kórust tud pódiumra állítani, mint Pécs. Nem véletlen, hogy hazai és külföldi kórusversenyeken, fesztiválokon Pécs és Baranya énekkarai a legjobbak közt szerepelnek, interpretációjukat példaként emlegetik a versenyek zsűritagjai. És ez tekintélyes részben a Pécsi Kamarakórus jótékony kisugárzásának köszönhető.
   De ejtsünk szót az egyetemes kórusirodalom másik nagy korszaka, a 20. század énekkari művészete és a Pécsi Kamarakórus közti kapcsolatról is. Az ma már nemzetközileg is elismert tény, hogy Bartók, Kodály, Bárdos és számos tanítványának kórus-alkotásai egyenértékűek a jeles reneszánsz mesterekéivel. Külföldi útjainkon számtalanszor tapasztalhattuk, hogy az ottani énekkarok szívesen tűzik műsorra a 20. század magyar mestereinek műveit. A nagy nemzetközi kórusversenyek kötelező darabjai között sűrűn találkozhatni magyar alkotásokkal. Egy alakommal, Finnországban turnézva honkongi gyermekkarral találkoztunk. Műsorlapokat cseréltünk. Kiderült, hogy repertoárjuknak közel a fele hazánk zeneszerzőinek kompozícióiból állt. Hogy ez így alakult, abban nagy része van énekkaraink kinti sikeres szerepléseinek, melyekkel az idegenek számára is vonzóvá tudták tenni a magyar műveket. Oroszlánrésze volt és van ebben a Pécsi Kamarakórusnak. Találóan jegyezte meg egyszer Fasang Árpád, hogy viszonylag kevés a rossz kompozíció, de nagyon sok a rossz előadás! Hanglemez-, CD- és rádiófelvételeik kimagasló példái a 20. század – nem egyszer meglehetősen problematikus – kórusművei mintaszerű tolmácsolásának. Harmadik gimnazista tanítványaimnak – Kodály művészetét tárgyalva – a Kamarakórus 1986-ban Franciaországban készült CD-jéről mutatom be a Jézus és a kufárok című alkotást. Ez a minden szempontból tökéletes, szuggesztív, meggyőző, szinte megismételhetetlen tolmácsolások kincsestárába tartozik! Hasonlóan az ugyancsak Franciaországban 1990-ben készült Bárdos-CD Libera me vagy Régi táncdal című darabja.
   S ha már itt tartunk, hangsúlyozzuk: a Pécsi Kamarakórus Bárdos Lajos alkotásainak egyik leghitelesebb tolmácsolója. Ez nem véletlen, hiszen a Mester az 1960-as évek elejétől 1986-ban bekövetkezett haláláig kitűnő, személyes kapcsolatban állt az énekkarral; számos alkotását maga tanította be. (Erről egyébként a kötetben külön tanulmány szól.)Sajnos kihalófélben van az a zenekari vagy énekkari karnagy-típus, aki egyben zeneszerző is. Régebbi korszakokban elképzelhetetlen volt, hogy valaki csupán előadóművész legyen. Csak egyetlen példát említsünk: a 250 éve elhunyt Johann Sebastian Bachot, amikor 1723-ban megpályázta a lipcsei Tamás-templom karnagyi és kántori állását, alaposan „átvilágította” az illetékes szakbizottság zeneszerzőként is! Századunkban Hubay, Dohnányi, Bartók, vagy külföldön Rachmaninov, Britten, Bernstein, Sosztakovics „utolsó mohikánjai” az alkotó- és előadóművészt egyesítő személyiségnek. A Pécsi Kamarakórus ebben a vonatkozásban is szerencsés; karnagya, Tillai Aurél jó nevű komponista – elsősorban kórus-szerző. Műveit gyakran tűzik műsorra énekkaraink, diák- és felnőtt együttesek. Az ilyen zeneszerző-karnagy pontosan tudja, hogy milyen tartalmú, technikailag milyen nehézségi fokú művet írjon együttesének – legyen az népdalfeldolgozás vagy vers-megzenésítés. Legutóbbi kompozíciói közül talán a legfigyelemreméltóbb a Csontváry-festmény ihlette zongorakíséretes Kocsizás újholdnál Athénben című vegyeskari opusz. Tillai Aurél eddig több mint negyedszáz kórusművel ajándékozta meg az általa alapított, közel négy és fél évtizede töretlenül, világszínvonalon tevékenykedő Pécsi Kamarakórust.Óráimon, előadásaim során gyakran emlegetem, hogy „Isten csodája” (Petőfi), amit országunk, nemzetünk a 20. század minden korábbinál sötétebb, vérzivatarosabb korszakában az egyetemes emberiségnek adott; zeneművészetünk, sportéletünk, természettudományos eredményeink messze meghaladják mindazt, amit egy 15 milliós (sokak szerint 17 milliós) népcsoporttól elvárhatna a világ. Sok-sok mozaikkőből áll össze ez a nemzetkép. Szilárd meggyőződésem, hogy a Pécsi Kamarakórus jelentős mértékben színesebbé, gazdagabbá tette ezt a képet ország és világ előtt...

1959

Fiatal arcokra vetődött az imbolygó gyertyafény, a viasz az ujjakra csöpögött, és egy kétszáz éves madrigál szelíd hangjai visszhangoztak a lépcsőházban...
   Ugye, romantikus lehetett? Pedig roppant egyszerű dologról van szó: a Pécsi Kamarakórus próbált a Doktor Sándor Kultúrotthonban. Csak mindenki elment, a kulcs sehol – így aztán kint az udvaron és bent a lépcsőházban állva lehetett csak próbálni gyertyafény mellett. (Ilyennek nem volna szabad előfordulni...)
   Féléves még csak a kórus, amelyet azzal a céllal alakítottak, hogy legyen Pécsett is hivatott tolmácsolója Palestrina, Lassus, Monteverdi műveinek. Maga a XVI-XVII. századi reneszánsz kórusirodalom is elég nagy terület, s évekre biztosítja a változatos műsort. De a fiatal együttes azt is célul tűzte ki, hogy a mai fiatal zeneszerzők műveit is megszólaltassa – erre azonban majd később, a nyilvános szereplés megkezdése után kerül sor.
   Tulajdonképpen már szerepelt ez a 30 tagú kis együttes, a Bartók Klubban, zeneértők előtt, mint egy hivatalos bemutatásként. A bemutatkozás sikerült, s most már csak a nagyközönség meghódítása van hátra, amelyre május 25-én kerül sor.
   Lelkes vezetői vannak a kórusnak, Tillai Aurél főiskolai tanársegéd, Dobos László utolsó éves tanárképzős a szakiskolában. A titkár, dr. Meláth Ottó szigorú precízséggel készíti a kimutatásokat az igazolatlan hiányzásokról (alig van), s a tagdíjról, ami havonta 1 forint. Általában zenetanárok, énektanárok, zenét tanuló lányok, fiúk a tagok, Dobos Lászlóné a zeneiskolában tanít éneket. De eljöttek mások is. Kemény Miklós például raktáros egy vállalatnál, Czakó Éva fogtechnikus és arról is nevezetes, hogy soha egyetlen próbáról nem hiányzott még.
   Önszántukból, kedvtelésből jöttek ennek a kórusnak a tagjai, a zene iránti szeretetüktől vezetve. Ezért aztán se a hideg udvarom se a gyertyavilág, semmi nem okoz még percnyi kedvetlenséget sem. A jó szereplésért izgulnak már, most pedig talán izgalomra semmi ok sincs. A szép cél, a sok munka, a tehetséges fiatalok együttesen biztosítékot jelentenek a sikerhez.... „Jó volt ez a fény”, jó volt, hogy a középkor csodáját, a 16. század mély humanizmussal teli zenéjét, az élet tiszta fényét, a nobile dilettante hangján idevarázsolták ebbe a terembe és mindannyiunk szívébe ezek a lelkes, társas életet és éneket szerető fiatalok.

1968

A Nevelők Háza kamarakórusa felülemelkedett az öntevékeny énekkarok színvonalán, a hivatásosokkal állítható egy sorba. A szinte tökéletes intonáció, a szólamok teljes egyensúlya náluk ma már természetes. Új a saját maguk állította követelmény: mindent eredeti nyelven énekelnek... Vezetőik: Dobos László és Tillai Aurél alapos betanító munkát végeznek, a muzikális tagokból álló kórus szuggesztív erejű vezénylésük nyomán nagyhatású. A Nevelők Háza Kamarakórusa minden alkalomra tartogat valami újat. Ezúttal Britten: A Ceremony of carols ...rendkívül színes, költőien gazdag ciklusának vegyeskari változatát szólaltatták meg...Az idén Veszprémben rendezték meg az Éneklő Hét című kórustalálkozót francia, nyugatnémet, lengyel, román, észt, csehszlovák és két belga kórus részvételével. ... A találkozón egy héten keresztül minden este 9–11 között külön műsort adtak a résztvevő kórusok. A pécsiekről elragadtatott vélemények támadtak a csütörtök esti fellépéstől kezdve. ... Az egyébként is kitűnően sikerült Europa-Cantat rendezvényen a pécsiek sikerét mégiscsak az jellemzi vitathatatlanul, hogy egyidejűleg meghívást kaptak Krakkóba, Halléba, Belgiumba. Az Europa Cantat vezetősége pedig őket jelölte az Irországi Nemzetközi Kórusversenyre, ami mindennél nagyobb elismerés...

1970

Részletek a Corki Nemzetközi Kórus- és Néptáncfesztivál zsűrijének bírálataiból:

Weelkes: In pride of May (vegyeskari kötelező mű): Azonnal megkapott a kitűnő együttes, és az a mód, ahogyan a szólamok színeit kikeverték. Minden rész minden hangjának megvolt a megfelelő súlya. Az egyes részek közötti összjáték csodálatos és lenyűgöző volt. Ritkán hallani ilyen kultúrájú énekeseket.A mű elején úgy tűnt, mintha a tempó kissé lassú lenne, azonban a kórus zeneisége meggyőzött engem is végűl arról, hogy teljesen igazuk volt.Kodály: An Ode for Musik (vegyeskari szabadon választott mű): Egy nagyszerű kórusmű olyan előadásban, melyre mindig emlékezni fogok. A szerző minden szándékát tökéletesen megvalósították. A kórus olyan precízen és olyan hangszépséggel énekel, hogy az utolsó akkord elhangzása után is átjárja az embert a zene varázsa. Gratulálok!

1972

...Vannak az előadóművészetnek olyan alapvető törvényei, melyek minden időben, minden stílusban egyaránt érvényesek. A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusát hallva úgy érezzük, ezek az „időtlen” előadásbeli jegyek éppen náluk valósulnak meg szinte „eszményien”. Ez az együttes nagyon sokat tud: a frázisokat, dallamíveket plasztikusan eleveníti meg, dinamikájuk az emelkedő, majd alászálló vonalakhoz simul példásan, agogikus értelmezésük is magával ragadó, a csúcspontok nagylélegzetű előkészítését mindig bravúrosan teljesítő – utolérhetetlenül tiszta, varázslatosan csengő hangzásuk példamutató. Karmesterük, Tillai Aurél nagy művész: nemcsak átéli a műveket, melyeket tolmácsol, de a hallgatókat is bevonja a zenei alkotás folyamatába. Gazdaságos mozdulatokkal elért formálásának fölényes biztonsága, lényegre törő drámaisága, üde líraisága sohasem téveszti hatását. Kodály 1963-ban írt Óda a muzsikához c. nemes anyagú, szépséges kórusát – amelyben a szerző Shakespeare szavait öntötte hangokba – az együttes angol eredetiben énekelte. Tillai értelmezésében a mű ünnepélyessége megható áhítattá fokozódott. E kórusmű ritkán szólal meg ilyen átélt, bensőséges előadásban… Előadásuk a kamarakórusok viszonylatában mindenképpen volágszínvonalat képvisel.

1976

...Már éjfél is elmúlt, amikor a zsűri kihirdette döntését. Eszerint a Pécsi Nevelők Háza nőikara elnyerte az egyneműkarok versenyében az I. díjat. Vegyeskórusunk előtt csupán hajszálnyi előnnyel győzött valóban méltó ellenfelünk, a Bradley egyetem kórusa, így ott mi a másodikak lettünk... A pécsiek sikere ezzel még nem ért véget: a kortárs zeneművek bemutatásáért a különdíjat, valamint a közönség díját is a magyar kórus kapta. (A zsűri döntésével ellentétben a színházat megtöltő közönség kétharmada adta voksát a pécsi vegyeskarra. A kórus két vezetőjét: Dobos Lászlót és Tillai Aurélt, valamint a kórus tagjait tomboló tapssal, lelkes éljenzéssel ünnepelte a közönség a színházban és hosszan a téren, Tours utcáin...
   A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának minden várakozást felülmúlóan nagy sikere, a nagydíj elnyerése igen komoly, következetes felkészültség eredménye. Méltó befejezése a kórus eseményekben gazdag koncertévadjának...

1978

A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa húszéves fennállásának ünnepére hangversenyt adott az elmúlt szombaton a Zeneakadémia nagytermében. A jubiláló együttest Forrai Miklós köszöntötte. A telt nézőtér olyan mérvű érdeklődésről tanúskodott, amilyet nem kizárólag az ünnepi alkalom indokolt: a kórusmuzsika kedvelői és szakértői az elmúlt két évtized során már megismerhették az együttes jeles tulajdonságait – amint azt megismerhette Helsinki, Torino, London és Amszterdam közönsége is a kórus külföldi vendégszereplései alkalmával éppúgy, mint az arezzoi, spittali, corki és toursi nemzetközi versenyek bírálói… A pécsi dalosok produkcióját a muzsikálás öröme teszi különösen vonzóvá. De mindez a lelkesedés nem emelné ki a művészi teljesítményüket az átlag soraiból, ha nem jellemezné muzsikálásukat az a kultúra, amelynek gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak az időben, mint a kórus működésének két évtizede.... Szívesen és örömmel hallgattam századunk kórusműveinek szinte hibátlan életrehívását, tudván azt, hogy Dobos László és Tillai Aurél kórusa mindig is ilyen egységben élte-sugározta a zeneirodalom kórusait, évszázadokra, stílusra való tekintet nélkül. Ebben is példamutatóak, hiszen repertoárjuk ily sokszínűsége, tág spektruma visszahat az egyes produkciókra is, hiszen a más szerzőktől és más művekből nyert ösztönzéseket mintegy beépítik saját előadói palettájukba. Ami amatőr kórusnál ritkaság, különösen akkor – mint ebben az esetben –, ha mindez valósággal hivatásos szinten jelentkezik. Nem véletlen, hogy ilyen nagyszámú hallgatóság fogadta mind lelkesebben az elhangzott műveket, hiszen ezt a fajta kórusének-varázst csak kivételes alkalmakkor kapjuk meg hangversenyeken...

1980

A híres belgiumi tengerparti üdülőhelyen tartott Europa Pokal verseny szervezője, a „Cantabile Knokke-Heist” két zeneszerzőnél rendelt műveket, akik zenei trükkökkel teli műveket írtak erre az alkalomra. A pécsi kórus semmit sem hagyott a véletlenre. Az egyik mű előadása elkápráztatta a zsűrit, melynek holland nemzetiségű tagja a kórusnak maximális pontszámot adott és kijelentette: „Senki a világon nem adhatta volna jobban elő ezt a művet.” Az első díjat és az Európa-Kupát a pécsi kórus nyerte meg.

1982

...Nagy öröm volt hallgatni a kamarakórusok éneklését... A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa kirobbanó formában énekelt, karnagya, Tillai Aurél pedig rendkívüli koncentráltsággal vezényelte együttesét; így a mezőny győzteseként hagyhatták el a pódiumot. Melegen zengő hangzásuk mind a kötelező Kodály-művekben, mind az angol és francia darabokban egyaránt esztétikai élmény és a színes kifejezés gazdag eszköze volt...

1989

Észrevétlenül nőtt a világhírig Magyarország legjobb kamarakórusa. Miközben a hazai szakmai kritika évtizedekig nem vett tudomást a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusáról, az együttes külföldön rendre óriási sikereket aratott, sorra nyerte az első díjakat Európa legrangosabb kórusversenyein, és szaporodtak a lemezfelvételei. Varázsos szirénhangjával tavaly Pécsre csábította az Europa Canatot – az EC elnöke őket hallva döntött úgy, hogy Pécsett rendezzék meg az 1988-as fesztivált – és a kórus vonzotta a Mecsek fővárosába az évek óta rendszeresen ismétkődő Nemzetközi Kamarakórus Fesztivált is….
   …Az 1989. április 1. és 4. között megrendezett III. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Fesztiválon tizenkilenc kórus vett részt Európa országaiból. A nyító hangversenyen – amelyet a Pécsi Székesegyházban tartottak – a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa Tillai Aurél vezényletével lélegzetállítóan gyönyörűen énekelt.

1998

Szeretett Aurél Barátom!

Először is Neked és Pásztorolt Nyájadnak szeretném megköszönni a CD-lemezetek („Csodafiú-szarvas” zeneszerzők kórusműveiből).
   Azt külön is köszönöm, hogy Szokolay-művel is kirukkoltatok. De mennyire! Szívhez szóló mélységesen megélt előadással, s a darab „érintésével”, „üzenetével” se maradtatok adósak! Öröm hallgatni!… mert közel férkőztetek a hallgatókhoz hihetően „megélt”, különös áhitatot árasztó előadásotokkal.
   S ezt nem csak a saját művemről mondhatom el… Az „antológia” varázslatos légkörű!
   „A zengő csudaerdő balladája” hitet árasztó személyes hangvétele bizony nagyformátumú interpretáció! Lantos Rezső halálára írtam… s bizony az „akkori” politikai szűklátókörűség miatt a „kisstílű”, pontosabban „KISZ stílű” vezetők vitatkozni próbáltak velem a „térdepelő” – széphajtásúak zsoltáros – hangja miatt…
   A CD-előadásotokra visszatérve – bevallom – sikerült kritikai elfogultságok nélkül (nem is egyszer!) végig hallgatnom a 20 művet! Mert hagyta, hogy ne a „Vájt” fülemmel hallgassam, hanem a szívemmel…

2003

…Tillai Aurélnak, aki felesleges mozdulatok nélkül vezényli a kórust, sikerült megfiatalítani együttesét… Szép, érett hangok, főleg a férfiaknál és nagy reménységek a nőknél harmonikus együttest képeznek, melyet remek szólisták egészítenek ki. Komáromi Alice Mozart: Exultate interpretációjával bizonyította tehetségét, de nem volt egyedül. A repertoár a 16. századtól napjaink zenéjéig öleli át a kórusirodalmat. A világi és egyházi művek egyike sem hagyta érintetlenül a közönséget, mely érzelmei kifejezéséül lelkes tapsviharral reagált. A csodálatos este fénypontját Kodály két, egymástól nagyban különböző műve jelentette. A koncert végén a városka plébánosa … a közönség szószólójaként fejezte ki elragadtatását a varázslatos kórus által nyújtott ajándékért. „Önök negyvenen az énekszó nagykövetei, az énekszóé, amely összeköti Európa népeit…”

2005

…A most 47 esztendős Pécsi Kamarakórus hitvallása a napfényes Pannon táj ege alatt élő-virágzó művészet örökkévalóságát hirdeti. Énekesei ezt a szellemiséget képviselik, amikor pódiumra állnak, hogy Tillai Aurél keze alatt megszólaltassák egykori és kortárs zeneszerzők kompozícióit. Szerencsésebb egymásra találást elképzelni sem lehet az övéknél, együttműködésükből kathartikus hatású koncertprodukciók, előadástörténeti csúcsteljesítmények születtek. Tillai karnagy úr a klasszikus muzsikus-eszmény megtestesülése: egyszemélyben előadóművész, zeneszerző és nevelő, s mindhárom minőségében elit márka. Sokoldalúan képzett, reneszánsz műveltséggel felvértezett személyiség…Összegezve: Kodály Zoltán zenéje tiszta, örök értékeket képviselő muzsika, s akik ezt kitűnő stílusérzékkel előadták, vállalták e szellemi örökség értékrendjét. Zenei megmérettetésük (ha szabad egyáltalán így kimondanunk) nehéznek találtatott. Reméljük, hogy Tillai Aurél töretlen hite az emberségben, a szakmaiság tisztességében, a magyar kultúra maradandóságában, még sokáig magához vonzza a talmiságtól elfordulni merőket.

2006

...A legnagyobb szerelem azonban a Pécsi Kamarakórus. Az 1958-ban barátaival és tanítványaival életre hívott kórus alapító karnagyaként sikert sikerre halmozott. Külföldi fesztiválok, versenyek ünnepelt győztesei, amikor még külföldre menni is alig lehetett. Nemzetközi versenyek atelier-vezetője, amikor még alig jut ki egy-egy magyar kórus a nemzetközi versenypályára. 1988-ban a falakon, szögesdróton áthatol a művelt, kíváncsi Európa. A tizedik, jubileumi Europa Cantat eljön Pécsre, hogy fejet hajtson a falak, drótok mögül is európaivá emelkedett pécsi kóruskultúrának, Tillai Aurélnak munkáját a tanítványok és kórusok háláján túl több tucat lemeze, egyetemi tankönyve, félszáznál is több versenydíja, közöttük is a legnagyobb, a kategória-győztesek nagydíja, a Grand Prix Toursban, Janus Pannonius-díj (1980), Liszt Ferenc-díj (1982), SZOT-díj (1986), Millecentenárium-díj (1996), Magyar Örökség-díj (2005) és féltve nevelt kórusművei őrzik, reprezentálják…
-

Pécsről meghívó érkezett: az ötvenéves Pécsi Kamarakórus (régen Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa) jubileumi hangversenyére hívott meg. Még ki sem nyitottam a borítékot, de két dolgot máris tudtam: egyrészt azt, hogy a jónevű együttesnek már honlapja is van, másrészt azt, hogy ott a helyem a jubileumi koncerten 2009. március 7-én. A boríték kinyitása után ez csak erősödött, pedig akkor még nem is sejtettem, hogy kellemes meglepetés ér a helyszínen.
    Régi barátság köt a pécsi dalosokhoz, ami a pécsi Europa Cantat óta tart és erősödik. Amikor csak tehetem, eleget teszek meghívásuknak, és budapesti szerepléseiket is meghallgatom.
    Gyönyörű kiállítású meghívó invitált a koncertre: elején babérkoszorús 50-es számmal, hátoldalán az együttes fényképével Természetesen a hangverseny műsora keresztmetszete volt annak az 50 évnek, amit az „Ötvenéves a Pécsi Kamarakórus” c. emlékfüzet összefoglal.
    A kórus a Móró Bea által vezetett ötszólamú Haydn kánon éneklése alatt vonult dobogóra, a kánon 5. szólamát a jelen lévő hatalmas közönség énekelte. A valóságos koncert Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy vezényletével ezután kezdődött.
    A hangversenynek otthont adó Kertvárosi Református templomban ért a kellemes meglepetés: a műsort nem a nyomtatott személy vezette, hanem Szauer Dezső kórustitkár. Ha lenne ilyen cím, hogy „örökös kórustitkár”, akkor ő kaphatná meg ezt a címet először. 50 év körültekintő, gondos, lelkiismeretes munkája alapozta meg azt a lendületes, családias műsorszerkesztést és műsorvezetést, amit mástól nem is kaphattunk volna. Köszönet érte!
    H. Schütz „Pater noster”-e jeligeként kísérte végig a kórust, szerencsére esküvőkön is, de sajnos, már számos temetésen is el kellett énekelniük. J. Brahms „Fest- und Gedenkstücke” c. művének II. és III. tételét már külföldi közönség is megtapsolta. C. Franck „Panis angelicus”-át nagyon szeretik, különösen együttesük fényes hangú szopránja, Komáromi Alice közreműködésével – mint most is, és Balatoni Sándor orgonakíséretével.
    Az első két évtizedben két karnagy, Tillai Aurél és Dobos László vezette az együttest. A plasztikus kezű Dobos László Liszt Krisztus oratóriumából a „Nyolc boldogság” c. tételt választotta (eredeti, latin nyelven) Fátrai János szólójával és Balatoni Sándor orgonajátékával.
    Ezt követően Daróci Bárdos Tamás zeneszerző mondta el ünnepi köszöntőjét.
    A meleg hangú beszéd után Daróci Bárdos Tamás átadta Dobos László és Tillai Aurél karnagynak a KÓTA „Életmű” Díját, a kórusnak a Szövetség oklevelét és felolvasta Kollár Éva KÓTA-elnök gratuláló levelét.
    Ezután megint énekszót hallottunk: C. A. Debussy „Trois chansons”-ját a régiek köszöntésére énekelte a jubiláló együttes. Tillai Tímea volt a II. tétel szólistája. Tillai Aurél „42. zsoltár”-ában a Pannon Filharmonikusok muzsikusai (koncertmester: Erdélyi Zoltán) működtek közre. Nem tudom hallottam-e már ilyen lélegzetelállítóan Kodály–Weöres „Öregek” c. darabját, mint most a Pécsi Kamarakórustól. Ezt a kórusblokkot Orbán György „Mundi renovatio” c. műve zárta.
    Köszöntéseket hallottunk ezután a helyi egyházi vezetőtől, kórusoktól, a fenntartó Nevelők Háza Egyesülettől, a KÓTA helyi vezetőségétől, de a megye, a város, az egyetem köszöntését hiába vártuk …
    Amikor 2005-ben Tillai Aurél kórusával Magyar Örökség Díjat kapott, Kerényi Mária laudációja végén írta: nehezen érthető, „hogy 1982-ben kapott Liszt-díja mellől miért hiányzik máig is az Erkel-díj.” Hanglemezfelvételeit ismerve „joggal csodálkozik az ember: ugyan hol késik még mindig Tillai Aurél százszorosan kiérdemelt Kossuth-díja? Ideje volna már itthon is felismerni, hogy ez a szerény-szelíd, humánumra és harmóniára hangolt zeneművész Pannónia kivételes talentuma – világnagyság.” Kerényi Mária 2005-ben írott, idézett szavai sajnos 2009-ben is érvényesek.
    A jubileumi koncert első félideje a végéhez érkezett. Házi környezetben hallottuk először a jelen lévő Daróci Bárdos Tamás „Tavaszi leánytánc”-át (zongorán közreműködött Tillai Atilla), majd ki tudja, hányadszor énekelték a szeretett és tisztelt Bárdos Lajos „Szeged felől” c. ciklusát.
    A kórus jubileumi emlékfüzetének 27. oldalán „Ötven év – ötven mű” címmel Sikeres és kedves művek válogatását olvashatjuk Szauer Dezsőtől. Sok darab visszaköszönt az ünnepi műsorból. Claudio Monteverdi „Vespro della Beata Vergine” c. oratóriuma is itt szerepel, a szünet után ennek részleteit hallottuk Tumpekné Kuti Ágnes, Tillai Tímea, Marosvári Péter, Szigetvári Dávid, Fátrai János és a Pannon Filharmonikusok muzsikusainak közreműködésével. A hangverseny ünnepélyessé tételéhez hangszeres szólisták is hozzájárultak: Janzsó Ildikó – gordonka, Vas Bence – gitár, Scherer Beatrix – csembaló, Balatoni Sándor – orgona.
    Befejezésül a jelenlévő énekesek együtt szólaltatták meg Kodály 114. genfi zsoltárát hálaadásul az eltelt 50 évért.
    A közönség óriási tapsával köszönte meg a koncertet, az elmúlt éveket, Pécsnek és az országnak világszerte szerzett jó hírnevet.
    A templomból kifelé menet pillantottam órámra először: bizony, 3 óra telt el a hangverseny kezdete óta. De mi ez 50 évhez képest? Köszönjük Tillai Aurélnak, Dobos Lászlónak, Szauer Dezsőnek, a Pécsi Kamarakórusnak! Nagyon elkényeztettek minket ez alatt a fél évszázad alatt, kérjük, őrizzék meg még sokáig ezt a jó szokásukat!

Két fesztiválhangversenyt adott a Pécsi Kamarakórus augusztus 15-én délután az erdőbényei református templomban: az egyik 5 órakor kezdődött, és a Zempléni Fesztivál rendezvénye volt, a másik 17 órakor, az Erdőbénye Pincefesztivál keretében valósult meg.
   A kórus szerencsére mindvégig teljes összhangban énekelt önmagával, egy pillanatra sem vált zavaróvá, hogy két koncertet hallunk egyszerre. A hangulatot mindenesetre a másodikként említett, Bor, mámor, Bénye fedőnéven is szereplő fesztivál határozta meg: a festői fekvésű falu utcáin tolongtak a turisták, igen sokan pohár borral a kezükben sétáltak, valószínűleg a következő pohár irányába. Eközben azonban szép számmal tértek be a református templomba is, azt példázandó, hogy az igazán jó bor és a kultúra jól megfér egymással (példák sora a szerkesztőségben).
   Az idén ötvenéves Pécsi Kamarakórus – leánykori nevén: A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa – a magyar amatőr kórusmozgalom történetének legfényesebb lapjait írta. A kitartóan kiemelkedő minőség egyik titka az a körülmény, ami hivatásos énekkar esetében úgyszólván elképzelhetetlen volna: az évtizedek folyamán persze többszörösen kicserélődött együttest ma is alapító karnagya, Tillai Aurél vezényli. (Egész pontosan egyik alapító karnagya, hiszen az első évtizedeket Dobos Lászlóval közösen csinálták végig.)
   Erdőbényén a kamarakórus mindenesetre kissé vakációs felállásban, a szokásos harminc fő helyett mintegy tizennyolc énekessel szerepelt; bár ez talán meg is felelt a templom akusztikai befogadóképességének. Ugyanakkor így elsősorban a tenor szólamban nem alakult ki az a kritikus tömeg (vagy minőség), amely a homogén és eszményi szépségű szólamhangzáshoz szükséges. Maga a teljes kórus, különösen az akkordikus, tömbszerű részeknél, nagyon szépen és kulturáltan hangzott, lehetletfinom pianókban és erőteljes fortékban egyaránt.
   A műsor első közelítésben amolyan általános kórusprogram volt, a repertoár (egy óriási repertoár) keresztmetszete; második felében azért, tekintettel talán a helyszínre és a közelgő nemzeti ünnepre, határozottabb magyar és szakrális irányt vett. A koncert felütését egy Monteverdi-kórusmadrigál és egy francia reneszánsz chanson adta meg, melyeknek hangzását ideálisan kerekítette le a templom (amely később, a XX. századi művek esetében, már többször is kissé szűknek/visszhangosnak bizonyult). A következő Mozart-motettában Komáromi Alice elénekelte első, feltűnően szép szoprán szólóját. A következő két, de annál szebb romantikus motetta – egy Grieg- és egy Mendelssohn-darab –, mint már utaltam rá, homogén és szépen kikevert kórusszíneket hozott. Majd következett a kamarakórus két régi híres száma, Rossini egyik „péché de vieillesse”-e, operaszerzői elnémulása után a maga kedvtelésére komponált „öregkori bűne”, a hallatlanul bájos és szeretnivaló Toast pour le nouvel an, amelyet valaha ők honosítottak meg a magyarországi kórusrepertoárban. Ha a szólókvartett nem szólt egészen a régi idők színvonalán, azt nyugodtan betudhatjuk a vakációs felállásnak; azért a darab így sem tévesztette el a hatását. A következő mű Debussy Charles d’Orléans verseire komponált három kórusdala volt, könnyedsége és szerény terjedelme ellenére egyike a reneszánsz óta született a cappella kórusirodalom fő mesterműveinek. A könnyed elegancia az előadást is jellemezte, a legnagyobb élményt azonban a mezzoszoprán szólista, Tillai Tímea remek éneklése szerezte.
   A műsor magyar részében Kodály, Bárdos és Tillai nem kevesebb, mint kilenc kompozíciója követte egymást. A népdalfeldolgozásokon túl Szenczi Molnár Albert, Balassi, Kölcsey, Petőfi és Ady szövegei szólaltak meg – egész keresztmetszete a magyar irodalomnak, annak is legsúlyosabb, istenes és nemzetféltő áramlatából. Ha talán egy borfesztiválos nyári délutánra egy kicsit komolynak tűnt is ez a műsor, sem a művek, sem a szövegek, sem az előadás színvonalára nem lehetett érdemi panasz. A négy népdalfeldolgozás azután gondoskodott a hangulat visszalazításáról. Különösen Bárdos Szeged felől című örökzöldje volt ellenállhatatlan. S ha valaki netán úgy érezte volna, hogy a koncert (a két Tillai-kompozíciót beleértve) megállt volna egy meglehetősen konzervatív zenei idiómánál, az csattanós választ kapott a ráadásként énekelt, üde, szellemes (és nehéz!) Orbán György-kompozíció fölényes és hatásos előadásában.

[...] Visszafelé Erdőbényén letérünk a falut átszelő főútról, mert ma itt van hangverseny, és ezzel komoly meglepetések sorozata veszi kezdetét. Az út csak a legszélét érinti a településnek, és onnan nem látszik, hogy milyen és mekkora „polgári neoklasszicista” helyre tévedtünk. A valódi főutca, a templomok és az önkormányzat épülete láttán már hihető a kalauz információja, miszerint Erdőbénye az első világháború után pusztító filoxéra-járványig, illetve az azt követő tömeges elvándorlásig a térség legjelentősebb városa volt.
   Méltó helyszín – élcelődhetnénk – hiszen a Pécsi Kamarakórust is „szebb napokat látott” amatőr együttesként tartjuk nyilván. Tillai Aurél 1958 óta karnagya az együttesnek, és életkorától függetlenül is a kórusmozgalom utolsó „nagy bölényei” közé tartozik. Arra számítok, hogy a beszámolót akár előre is megírhatnám. Tudni vélem, hogy mi fog következni, és részben igazam is lesz. De amiben nem, az nagyon tanulságos.
   Ha előre fel kellett volna írnom, hogy melyik az az öt darab, ami biztosan szerepelni fog egy amatőr kórus műsorán, akkor abból minimum hármat eltaláltam volna. Bárdos Lajos: Szeged felől, Kodály: Túrót eszik a cigány, és természetesen az Esti dal a ráadás. A hibák is borítékolhatók voltak. Egy amatőr kórusnál megoldhatatlan a teljes homogenitás, valaki biztosan rossz helyen vesz levegőt, és ha a bonyolultabb modulációkat maguk az énekesek nem értik, akkor a bizonytalan intonáció, a hangmagasság csúszása is gyakori. Mindez persze nem olyan nagy baj, ráadásul a Pécsi Kamarakórus mindezekkel együtt is egészen jól szól! Telt a hangzás, és a tényleg problémás részleteket leszámítva tiszták is.
   Ráadásul a műsorhoz is van egy-két hozzáfűznivalóm. Debussy három sanzonjából szinte kizárólag csak az elsőt szokták műsorra tűzni (Dieu! Qu’il la fait), legtöbbször azt is magyarul, most viszont mindegyiket hallhattuk francia eredetiben. A második ráadásnak pedig egy Orbán-kompozíciót énekeltek – ezzel is megleptek.
   További gazdagítása, variálása volt a szokásos műsorrendnek Tillai Aurél egy-két saját szerzeménye. Nagyrészt romantikus stílusú, kevéssé eredeti és nem túl jelentős darabok, mégis úgy gondolom, hogy nagyon nagy szükség van ilyenekre is. Az, hogy egy karnagy saját maga bővítse kórusa repertoárját, önmagában nagyon komoly és fontos lépés a nagyság felé.
   Egy sok évtizedes amatőr kórusmozgalomban érlelődött teljesítményt hallottunk. A hosszú idő alatt volt, ami kikristályosodott, volt, ami megpenészedett. Lehet, hogy egy előző nemzedék bizonyos állott, változatlan tradícióit meg lehet unni, sőt le lehet nézni, de vajon hol vannak az új nemzedékek? Azokat nem, legfeljebb egy-két elszigetelt kísérletet lehet látni.

Pécs zenei értékeinek ünnepi koncertjeit hallhatta a zeneszerető közönség az elmúlt héten, mégpedig jeles pedagógus-karnagyainak zeneszerzői terméséből.

   A Liszt- és Magyar Örökség-díjas Tillai Aurélt tíz kórus ünnepelte 80. születésnapja alkalmából a Pécs-Kertvárosi Református Templomban november 20-án, míg a Pécsi Vonósok 23-i Ifjúsági házbeli koncertjén mellette Horváth Mihály, Ivasivka Mátyás és a vezénylő Győri Kornél műveit is hallhattuk, Kodály Magyar rondójának pécsi bemutatója mellett.
   Tillai Aurél már végzett tanárként Kincses Józsefnél kezdte zeneszerzői tanulmányait, s első műveiről Bárdos Lajos, Szervánszky Endre, sőt Kodály Zoltán is elismerőleg nyilatkozott (Nádi csibe, Tavaszodik). Mostani ünnepi koncertjén egykori tanítványai és azok tanítványai által vezetett pécsi, baranyai és tolnai kórusok adtak elő reprezentatív válogatást.
   A gyermekkarok közül a Kunváriné Okos Ilona vezette Mátyás Kórus népdalfeldolgozásokat énekelt, a Szent Mór Iskolaközponté pedig német népdalokat Kopjár Anikó vezényletével, a Református Kollégium Vegyeskara Papp Tamás és dr. Hoppál Péter vezényletével egyházi műveket, melyek közül a Dicsőült helyeken emelkedett ki a politikussá lett karnagy vezényletével.
   Pécs polgármestere, dr. Páva Zsolt ünnepi köszöntőjében Tillai Aurél nemzetközi karriert befutott pályájának „pécsiségét” emelte ki, s a Kertész Attila által vezetett Bartók Leánykar és Mecsek Kórus ebből adott ízelítőt: előbbiektől a Dunántúli népdalok mellett a Kodályról írott Az énekmondó, utóbbiaktól a Valamennyi búzaszál és a Zengő felett volt emlékezetes.
   A Művészeti Gimnázium Rába Mária vezette Leánykara különösen a Puer natus est előadásában remekelt, a
   Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes Naszladi Judit vezényletével a 42. zsoltárban, míg a Markovics Gábor vezette Dombóvári Kapos Kórus a Csontváry emlékére írott Tillai-műben.
   Kimagasló színvonalú volt a dr. Szabó Szabolcs által vezetett Komlói Pedagógus Kórus által énekelt Stabat mater, Pro pace és Áldj meg minket, Úristen, s a Tillai Aurél alapította Európa-hírű Pécsi Kamarakórus mindhárom műsorszáma: a Széchenyi dicsérete, a 25. genfi zsoltár és a nemzetközi versenygyőzelmet hozó Erdélyi népdalok előadása.
   A Pécsi Vonósok koncertjének egyik kimagasló produkciója is egy Tillai-mű volt: az 1963-ban komponált Zongora-concertino. A finom ízléssel megírt mű szólistái Fodor Gabriella, valamint Solymosi Péter trombitás és Balogh Jenő ütős voltak, s a zenekar is méltó partnere volt a remek szólistateljesítményeknek. De az EKF-es „Pécsiek, Pécsiekről, Pécsieknek” sorozatot záró koncert többi műsorszámában is megfelelően – ha nem is hibátlanul – játszottak a Pécsi Vonósok.
   Horváth Mihály Kis szvitjében különösen a finálé volt emlékezetes, míg Ivasivka Mátyás Kis tavaszi szvitjében a pizzicatós (pengetett) Tréfa és a Tavaszi keringő, de Győri Kornél Zenekari szonátája és az általa remekül meghangszerelt 3 népdal is felmutatott szép pillanatokat, utóbbiban Sturcz Noémi – Sebestyén Mártát idézően – elbűvölő tisztaságú énekével. A pécsi bemutatóként előadott Kodály Magyar rondó a Tillai-műéhez hasonló magas színvonalon zárta a koncertet.

Varázslatos kórushangzást produkált a három, nemzetközileg is leg(el)ismertebb pécsi kórus a Kodály Központ „Pécsi Hangzás” sorozatának február 21-i hangversenyén. A kétszeres kórusolimpiai bajnok Bartók Férfikar Lakner Tamással, a Bartók Leánykar Kertész Attila vezetésével és a 30 nemzetközi díjat nyert Pécsi Kamarakórus a karnagyuk, Tillai Aurél nevéhez kapcsolható „pécsi kórusiskola” legfőbb erényeit, az árnyalt hangzást és érzelemgazdag jelentésközpontúságot állították elénk.
   Már a nyító összkar, Kodály-Berzsenyi; Magyarokhoz kánonja azzal a mélyen átélt összetettséggel szólalt meg, amely a pécsi kórusok legjobbjait mindig is jellemezte. A Bartók Férfikar műsorában most is Kodály művei, a Karádi nóták és főleg a Huszt mutatták fel azt az értéket, de öröm volt hallani a megfiatalított kórus finom hangzását Liszt és Florent Schmitt lágyabb tónusú műveiben. De az is Lakner Tamás tudatos műsorpolitikai törekvéseit dicséri, ahogy a közös éneklés népdalai mellett Brahms 5. magyar táncát előadták a Pécs Cantatról megkedvelt Robert Sund feldolgozásában.
   A Kodály Gimnázium Bartók Leánykara évtizedek óta a nemzetközi ifjúsági kórusok legjobbjai közé tartozik, s az állandóan változó összetétel melletti folyamatosan magas színvonal Kertész Attila munkáját dicséri. Szépen szóltak ezúttal is a Kodály-művek, a megénekeltetett Táncnóta és a Cigánysirató, de az igazi katarzist Bartók Falun-ciklusa jelentette Ambrus Orsolya és Szente Melinda Iíraian szép szólóival és Körtesi András virtuóz zongorakíséretével. Karai József: Éjszaka című, rendkívül nehéz kortárs művének „füttyögős”, vastapsos előadásával pedig azt is megmutatták, hogy a modern zene jó elő- adásával misszió is teljesíthető.
   A szünet után a Zengő együttes Bartók által gyűjtött népdalokra építő műsora, szintén igényességével és harsányságtól mentesen is átütő erejével hatott a közönségre, megmutatva, hogy nem csak "kísérő együttesként" tudnak hangulatot teremteni.
   A Pécsi Hangzás kórushangversenyét a pécsi Kamarakórus műsora zárta, akik Tillai Aurél vezényletével, a korábban hallott tanítványok által vezetett együttesek hangzásvilágát is jellemző finom és lágy, ugyanakkor más felállásban erőteljesen drámai "pécsi (kórus)hangzással" kápráztatták el a közönséget. Schein és Liszt egyházi művei puha színárnyalatokban voltak gazdagok, míg Kodály Liszt Ferenchez című, Vörösmarty ódája nyomán írott hatalmas vegyeskari műve "emberi léptékű grandiozitásával" és mondanivalójának nemzeti sorskérdésekhez illő pátoszával hatott katartikusan.
   Tillai Aurél zeneszerzőként jegyzett Erdélyi népdalai pedig egyfajta szintézist sugároztak e kétfajta hangzásvilág között. A kóruskoncertet a három együttesnek a csaknem ezerfőnyi közönséggel való jó hangulatú közös éneklése zárta a Kodály Központban, ahol az intézmény névadójának szellemisége ezúttal maximálisan érvényre jutott.

...címmel hangverseny előzte meg Ivasivka Mátyás és Kovács Attila Pécsi Concerto c. könyvének bemutatóját.
      Egy régen várt könyv ünnepélyes bemutatásának örülhettünk 2011. június 2-án a pécsi Kodály Központ hangversenytermében. A „Pécsi Concerto" című 800 oldalas mű a „Fejezetek Pécs zenetörténetéből" valamint „Világhírű külföldi, magyar és helyi zeneszerzők kapcsolata Péccsel és Baranyával" alcímeket viseli, de egyúttal Pécs város zenei életének múltját és jelenét is bemutatja. A kötetet több órányi hanganyag (CD-melléklet) színesíti, teszi értékesebbé.
      A két kiváló zenei szakember, Ivasivka Mátyás és Kovács Attila tollából megjelent könyv bemutatója méltán aratott nagy sikert, melyet a Péccsel kapcsolatban álló zeneszerzők egy-egy művének élő illusztrációja színesített a Pécsi Bartók Béla Leánykar, a Bartók Férfikar, a Pécsi Kamarakórus és a Mecsek Kórus tolmácsolásában.
      Az értékes könyv bemutatóját pár héttel korábban, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Dísztermében - mintegy ráhangolásként - megelőzte a fenti címben említett „Kórusmuzsika Pécsett" c. hangverseny. Székely László, a Kultúrá-Ért Értékközvetító Alapítvány titkára köszöntője után dr. Hoppál Péter karnagy, országgyűlési képviselő nyitotta meg a koncertet. A fellépő kórusok pécsi, illetve a Péccsel szoros kapcsolatot kialakító zeneszerzők műveit szólaltatták meg. Az ünnepi estet Kovács Attila, a Pécsi Concerto egyik szerzője konferálta élményszerűen, aki több utalást is tett a felhangzó művekre, azok szerzőire, előadóira és a hamarosan megjelenő könyvre.
      A házigazdák nevében az elmúlt évi Helikonon Fődíjat és az Éneklő Ifiúságon az „Év Kórusa" címet elnyerő Laudate Vegyeskar és a Fiú Kamarakórus kezdte a műsort - Havasi Gábor vezényletével.
      A Debrecenben végzett fiatal karnagy szellemiségében és színvonalában is folytatja azt a munkát, melyet elődje, Nagy Ernő karnagy úr - hosszú éveken keresztül - rendkívüli magaslatokra emelt. Mindkét kórus szép hangon, biztos intonációval szólaltatta meg a Ciszterci Salve Reginát, majd a Székesegyházi Énekiskola alapítójának (1888), Glatt Ignácnak Lauda Sion c. kompozícióját. A korán elhunyt kiváló zeneszerzőnek és karmesternek, Pászti Miklósnak elsősorban Tillai Aurél és Dobák Pál kórusain keresztül volt élő pécsi kapcsolata, de Kertész Attila és Nagy Ernő kórusai is több művét mutatták be az évek során. Erre emlékeztettek minket a gimnazisták Pászti Lamentojának átélt, hatásos előadásával.
      A sok nemzetközi és magyarországi sikert elért Mecsek Kórus dr. Várnai Ferenc KÓTA- díjas zeneszerző Petőfi versére írt „Felköszöntés" c. hatásos művével kezdte szereplését, majd alapító karnagyuk, dr. Hegyi József: A hetényi keskeny árok c. népdalfeldolgozását mutatták be - tisztelegve egyben a néhai tanszékvezető emlékének. Liszt: Missa Choralis két tételének elhangzása kapcsán a műsorvezető részletesen beszélt Liszt 1846-os pécsi tartózkodásáról.
      Említést tett az Esztergomi Mise történetéről, mely eredetileg pécsi mise lett volna Scitovszky püspök kérésére. A püspököt 1849-ben esztergomi érsekké nevezték ki, így - a pécsi polgárok bánatára - Liszt 1856-ban, az újjáépített esztergomi bazilika felszentelése alkalmából váltotta be ígéretét.
      A Missa Choralis két tétele után Várkonyi András ifjú pécsi zeneszerző győztes pályadíjas kompozíciója következett Suscipe Domine (Loyolai Szent Ignác imája) címmel. A szuggesztív előadás nagy sikert aratott, majd Tillai Aurél: Zengő felett c. kiváló népdalfeldolgozása zárta a Mecsek Kórus műsorát. A Kertész Attila Liszt-díjas karnagy vezette kórust Körtesi András zongoraművész kísérte, a szólót Ferk Zoltán énekelte.
      Egy ígéretesen fejlődő kórus, a Szent Mór Iskolaközpont Női Kamarakórusa volt a következő fellépő kórus Kopjár Anikó vezényletével. A katolikus iskolaközpontban fiatal, tehetséges tanárok vezetésével kiemelkedő zenei nevelőmunka folyik. Ezt reprezentálta a - rövid pályafutása ellenére is szép hazai és külföldi sikereket felmutató plasztikus, kiegyenlített, üde hangzással éneklő kamarakórus. Repertoárjukban Liszt, Bartók és Tillai művek szólaltak meg.
      A 38 éve működő Bartók Béla Leánykarnak a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium ad otthont. A külvárosi iskola 1982-ben Kodályné Péczely Sarolta hozzájárulásával vehette föl a Mester nevét Kodály Zoltán és Pécs szoros kapcsolatának, valamint az akkor már 10 éve működő Bartók Leánykar kiemelkedő sikereinek köszönhetően.
      Műsorukban utaltak az előző Erkel-évre Erkel Szózatának eléneklésével. Majd a Pécsi Concerto másik szerzőjének, Ivasivka Mátyásnak a hatásos kánonja következett, melyet Janus Pannonius mély erkölcsi tartalmat hordozó versére komponált. A neves karnagy mellesleg a pécsi ének-zene tagozatos gimnázium szervezője, elindítója volt 1963-ban. A műsorban harmadikként felhangzó művet Tillai Aurél a Leánykarnak ajánlotta Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából. A Fodor András versére írt Énekmondó az együttes legutóbbi lemezén is szerepel.
      Kovács Attila zenei szerkesztő konferanszában Bartók Béla 1923. október 30-i pécsi koncertjéről is megemlékezett, miután felcsendült Bartók rendkívüli felkészülést igénylő három tételes, zongorakíséretes műve, a Falun (kísért: Körtesi András). Megemlítendő, hogy a Falun 1975-ös pécsi bemutatója is a Leánykar nevéhez fűződik.
      Karai József zeneszerző erős szálakkal kötődik Pécshez, hiszen középiskoláit itt, a jezsuiták Pius Gimnáziumában végezte. A Kertész Attila alapító karnagy vezényelte kórus értékes, igényes műsorát Karai különleges hangeffektusokat felvonultató, aleatórikus műve, az Éjszaka (Beney Zsuzsa verse) zárta óriási közönségsikerrel. Az énekes szólisták Szente Melinda, Lantos Judit és Dobó Nadin voltak.
      A legtöbb hazai és külföldi trófeát magának tudó pécsi énekkar a Pécsi Kamarakórus Tillai Aurél Liszt- és Magyar Örökség Díjas karnagy vezetésével megidézte a 19. század első felének legjelentősebb Pécsi zeneszerzőjét, Lickl János Györgyöt, aki egyben a Székesegyház karnagya is volt. Közel negyven éves pécsi pályafutása alatt 149 művet alkotott, köztük a Requiemet, melynek Sanctus-Bendictus tételét dr. Kopjár Gábor orgonakíséretével adta elő a Kamarakórus. Majd Tillai Aurél saját műve következett, idézzük a zeneszerzőt: „Én általában praktikus céllal írtam műveimet, nagy részét a saját együttesemnek, hogy a Kamarakórus valamelyik koncerten elénekelhesse, kisebb részét felkérésre néhány kollégámnak, vagy barátomnak." Legutóbb a Pécs Cantat tiszteletére jelent meg a szerző legújabb kötete „36 kórusmű" címmel. Ezekből a kompozíciókból szólaltatott meg kettőt az együttes: Tavaszodik (Áprily versére) és Stabat Mater. Az invenciózus előadásokat hosszan tartó vastapssal jutalmazta a közönség. Az együttes programjának, de egyben a teljes koncertnek méltó befejezést adott Bárdos Lajos: Szeged felől c. kórusművének előadása. Bárdos tanár úr szoros kapcsolatot tartott Péccsel, baráti szálak fűzték Tillai Aurélhoz és kórusához. Itt tartózkodásának emlékezetes napjaira, óráira mindig nagy tisztelettel és szeretettel emlékezik Pécs zenésztársadalma és emlékezett ennek az estnek a közönsége is.
      Ez a felejthetetlen élményt nyújtó áprilisi kóruskoncert szép példája volt egy város kulturális örökségének, értékeinek színvonalas bemutatására, továbbá szép példája volt a város jeles énekkarainak összefogására.

Tillai Aurél Zsoltárkantátájának ősbemutatója, Bartók Brácsaverseny „eredetiben” és Weiner Leó Szvitje, kell ennél több egy 1848-as hőseinkre emlékező ünnepi hangversenyhez? Amennyiben megelégszünk vele, hogy magyar muzsika szólt, talán nem, de ha igazán hűek akarunk lenni eleinkhez, akik „nem engedtek a '48-ból”, akkor viszont talán választhattak volna autentikusan „hazafiasabb” műsort is a Pannon Filharmonikusok „Március 15” megünneplésére. A Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar szó szerint „Fele-Más” Tavaszi Fesztivál-nyitó hangversenyén viszont élvezettel hallgattuk az első rész magyar muzsikájának és a második filmzenei összeállításának nagyszerű előadását.
    Az igazat megvallva nem könnyű mindig megújulva ünnepelni nemzeti ünnepeinket, de érdemes megpróbálni, hogy maradandó élményt szerezzünk vele a zenebarát hallgatóságnak, legyen szó akár 1848-as, vagy 1956-os forradalom és szabadságharcunkról. Ami az előbbit illeti annak 150.évfordulóján, 1998-ban az akkori Pécsi Szimfonikus Zenekar országos példát mutatott azzal, hogy az akkori nyári zenei fesztivál nyitányaként Howard Williams vezényletével előadta Bartók Béla mély hazafiságtól áthatott Kossuth „szimfóniai költeményét”, mely után egy virtuóz Erkel-átiratot játszott Szecsődi Ferenc, s a koncertet Dubrovay László „Kodálynak és a magyar népnek” ajánlott Magyar szimfóniája zárta. Ma már szinte hihetetlennek tűnik, de abban az évben itthon csak a pécsi zenekar játszotta Bartók Richard Strausst idézően nagy apparátusú, tehát zeneileg is nagy kihívásnak számító művét, de azért azt is említsük meg, hogy az elmúlt másfél évtizedben Pécsett nem szólalt meg a Kossuth-szimfónia. /Azt pedig zárójelben jegyezzük meg, hogy Lajtha László „Forradalom” alcímű, „1956-ról szóló” szimfóniáját sem hallhattuk Pécsett, pedig a pécsi zenekar vette lemezre CD-világpremierként, a Lajtha-sorozat részeként!/
    Azért az elmúlt évtizedben is sikerült Hamar Zsolt vezényletével igazán emlékezetes ünnepi műsort ajándékozni a közönségnek, mondjuk 2006-ban, amikor Bartók Magyar képei után Liszt Magyar fantáziáját és 2. rapszódiáját, Kodály Háry-Intermezzóját és Berlioz Rákóczi-indulóját hallhattuk, s csak Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya volt „kakukktojás” a programban, de hallhattunk Király Csaba közreműködésével Pécs város napján is igazán remek tematikus Liszt-koncertet, mely akár 1848 megünneplésére is megfelelt volna. Tavaly azonban igencsak kínosra sikeredett az ünneplés, hiszen Kodály Marosszéki táncait követően Dohnányi Ernő a „Hull a pelyhes fehér hó”-ra építő fergeteges humorú gyermekdal-variációi cseppet sem szolgálták az ünnepi hangulatba kerülést, de Liszt Tasso című szimfonikus költeménye is csak áttételesen felelt meg.
    A mostani – a tavalyinál azért jobb – ünnepi koncerttel leginkább a szerkesztetlenség és a „kipipálás” szándékának a kiismerhetősége jelentette a problémát. Mert a városnapi nagy sikerű Beethoven 9. szimfónia előadás óta ezidáig nem hallhattuk együtt a pécsi kórusokkal a pécsi zenekart – miért is? – így „ideje volt meghívni” legalább egyiküket, a Pécsi Kamarakórust, főleg, hogy karnagyuk, Tillai Aurél ősbemutatóként előadásra kerülő Zsoltárkantátájának nyilván ők a leghitelesebb megszólaltatói. S ha már Murin Jaroszlav lett „az év legkedvesebb férfimuzsikusa” a Pannon Filharmonikusoknál, akkor miért ne játszhatná el Bartók utolsó, befejezetlenül maradt művét, a Brácsaversenyt, különösen, ha a legújabb verziójában, a Bartók Péter és Nelson Dellamaggiore által befejezettben már néhány éve előadta, most hadd kapjon lehetőséget a tanítvány, Serly Tibor által befejezett, világszerte ismert „eredeti változat” előadására. A két hónap távollét után a pécsi zenekarhoz visszatérő vezetőkarmesternek, Bogányi Tibornak pedig miért ne támadhatna kedve Weiner Leó Szvitjének előadásához, még ha a 2008-as újévi koncerten – akkor ez ott merészségnek számított! – Hamar Zsolt már elő is adta a mű első és fergeteges 4. tételét. Nos, ha valamiért, hát azért mert mindezeknek semmi közük – talán némileg a Weiner-féle folklórnak – az 1848-as zenei, társadalmi, történelmi tematikához!
    S mindezek ellenére az eredmény mégis pozitív, ami elsősorban a remek előadói teljesítményeknek köszönhető, no meg persze annak, hogy Tillai Aurél személyében egy olyan országosan, sőt, nemzetközileg is elismert karnagya, kóruskomponistája van Pécs városának, akire méltán lehet büszke a város minden zeneszerető polgára, s aki igaz talán elsősorban kóruskarnagyi múltja és utánpótlás-nevelő tevékenysége miatt már rég kiérdemelte volna eddig is a Kossuth-díjat.
    A többek között Liszt- és Magyar Örökség-díjjal is kitüntetett Tillai Aurél az általa alapított Pécsi Kamarakórussal két Kodály-művet adott elő az ünnepi koncert nyitányaként: az Ady-versre írott, ritkábban hallható, Akik mindig elkésnek címűt – melyet László Csaba színész-műsorvezető „Akik még elkésnek” címen konferált vissza – s a Petőfi-versre 1945-ben Pécsett(!) komponált, A magyar nemzet című grandiózus vegyeskart, s meglepő módon ezúttal ez utóbbi előadása volt remeklés.
    Ami az ősbemutatót illeti, Tillai Aurél 2007-ben írt egy 6 zsoltárt /130., 137., 68., 86., 89. 105./ egy ciklusba foglaló művet Zsoltárkantáta címen, melyet Szenczi Molnár Albert Magyar zsoltároskönyve megjelenésének 400.évfordulója alkalmából mutattak be Pécsett, az akkor dr. Hoppál Péter által vezetett Református Kollégiumban. /Itt illik megemlékeznünk róla, hogy az ünnepi hangversenyen ezúttal, mint a pécsi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke tartott személyes hangvételű, aktuális áthallásoktól sem mentes, elgondolkodtató ünnepi beszédet./
    A korábban csak néhány hangszer által kísért művet tavaly ősszel egy újabb Zsoltárkantáta címet viselő kompozíció követte, melyet a nemzeti Kulturális Alap felkérésére és támogatásával alkotott Tillai Aurél, aki ezúttal a 25., 130., 137., 68. és a 150.zsoltár kantátát zenésítette meg szopránszólóra vegyeskarra és nagyzenekarra. Bár a zeneszerző jelen sorok írójának elmondta, hogy valószínűleg visszamenőleg más címet kap a korábbi zsoltárciklus, mégis talán szerencsésebb lett volna az új kompozíciót új címmel ellátni /pl. 2.Zsoltárkantáta/
    Maga a mű – a 2009-es 115.zsoltár után – Tillai Aurél második ilyen nagy apparátust igénylő alkotása, mely magán viseli a szerző legjellemzőbb zenei attribútumait: nemesen egyszerű, világos dallamvezetés és harmóniavilág, az énekelt szövegnek alárendelt, de érzékeny finomságú szólókat is magában foglaló hangszerelés, harsányságtól mentes bensőséges hangvétel. Ezekhez Tillai Aurél most leginkább a művet záró két – dinamikájában és hangvételében is a pátosz felé mutató – tétel karakterében tett hozzá a zeneszerzői paletta színeit gazdagító vonást. A 68.zsoltár „Hogyha felindul az Isten Elkergettetnek szertelen Minden ő ellenségi” gondolatköre köré épülő muzsika olyan grandiózus pátosszal szólalt meg, hogy nem véletlen akadt, aki a záró 150. zsoltárral való zenei felcserélését is indokoltnak vélte volna. Tillai Aurél viszont nem lenne az aki, ha nem azt a „szerényebb” úrdicsőítő hangot választotta volna zárásul, amelyben öröm volt felfedezni a genfi zsoltárok konkrét kodályi dallami és harmóniai ihletését, melyet remekül kapcsolt egybe a végén a „bachi fúga” zenei világával.
    A Pécsi Kamarakórus és szólistaként Tillai Tímea ezúttal is ihletett, szép hangon oldották meg nem mindig könnyű feladatukat, melyhez a Bogányi Tibor vezette Pannon Filharmonikusok szép vonóshangzással és remek hegedű-, fuvola-, orgona- és trombitaszólókkal járultak hozzá. Azért azonban kár, hogy ellentétben a János passióval ezúttal elmaradt a szöveg kivetítése, pedig ma már ez, ilyen archaikus szöveg esetében –akár zárójeles mai nyelvű értelmezéssel– elengedhetetlen. [...]
(Összefoglaló az előadásról)