Akik elmentek...

Nem sokan vannak a Kamarakórus jelenlegi és volt tagjai között olyanok, mint Hevesi András – Bandi – volt. Már zenegimnazista korában megmutatkozott sokoldalú zenei tehetsége: hegedű-, bőgő-, zongorajáték és éneklés volt pécsi zenei tanulmányainak első éveiben az az eszköztár, amelyet először alkalmazott diákként és kezdő zenészként, majd a legfiatalabbként tagja volt annak a kis csoportnak, amelyik a Pécsi Zenekonzervatóriumban Kincses József tanár úrtól tanulta meg magas fokon a zeneszerzés alapjait. Bandi már alig huszonévesen kitűnt a Pécsi Kamarakórus tagjai közül szép mély basszushangjával, kiváló muzikalitásával, kitűnő humorával és fiatal korához képest határozott, kialakult elképzeléseivel az élet minden területén.
     Megnyilvánulásai őszinték és elementárisak voltak. Mindig előttem van az a katartikus élményt sugalló spontán megnyilvánulása, amikor a Kamarakórus első nyugati útján a Húsvétra forduló éjfélkor egy rövid velencei séta során hirtelen elénk tárult az ünnepi kivilágításban úszó üres Szent Márk tér és megszólalt több templom harangja is. Bandi leült a kövezetre és elakadt a hangja ezen élmény hatása alatt. Kórustagként és más közegben is hamar vezéregyéniséggé vált, véleményét mindig köntörfalazás nélkül, de minden bántó szándék nélkül közölte a körülötte lévőkkel. Humora az egész kórus számára jó hangulatot teremtett. Mindig figyelni kellett rá, és megjelenésekor megváltozott az adott közösség hangulata.
     Harmincas évei elején egyre inkább a színházi zenei tevékenység lett fontosabb számára: először évekig operasúgóként, ügyelőként, majd korrepetitorként működött a Pécsi Nemzeti Színházban. Közben a Kamarakórus számára egy kórusművet írt, amit maga tanított és mutatott be. Pécsi évei alatt több nagyobb zenei eseményt rendezett; ezek között kitűnt az az éjszaka, amikor egy magánházban az akkori pécsi zenei élet legtehetségesebb fiatal tagjai közreműködésével egy teljes estét és kora reggelt is betöltő, mintegy hatórás találkozót hozott össze barátai részére. Ezen a monstre „koncerten” a legkülönbözőbb kombinációban hangzottak el énekes és hangszeres művek; a házi muzsikálás többünk számára egyetlen nagy élményét jelentette ez az éjszaka a baráti együttlét örömével együtt.
     Életének utolsó 32 évét, zenei aktivitásának gerincét, folyamatosan a Kaposvári Színház karmestereként és zeneszerzőjeként élte le és jelentős szerepe volt a színház országosan is elsőrangúnak tartott periódusában. Ebben az időszakban néha azért Pécsett is láthattuk, amikor a Nyári Színház különböző zenei produkcióit irányította. A 80-as években egy nagyon nehéz, majdnem tragikusan végződött egészségi krízisen nagy akaraterővel jutott túl és így teljes energiával tudott ismét visszatérni zenei tevékenységéhez, amit egészen haláláig folytatott a tőle megszokott nagyfokú igényességgel és lelkesedéssel.
     Barátai, tisztelői nagy veszteségként élik meg távozását. Sokáig emlékezni fogunk őrá, akinek a jelenlétét máséhoz nem hasonlítható, többek által „hevesibandi-jelenség”-ként éltük meg. Mindenkinek nagyon fog hiányozni, akik ismerték, szerették és tisztelték.
     Kedves Bandi, nyugodj békében!

Azon a keddi reggelen utolsó útjára indult a kis motor "Moci". Ahogyan nevezte.
Jelenség volt Ő. Egy ember, aki nem szürkült a hétköznapokba. Akinek nem volt életkora, minden sejtje muzsikált. A "Fejér Gábor".
A teljesség igénye nélkül jönnek a gondolataim: Zeneiskolai koncertek, Nagy Lajos Gimnáziumi zenekar, KISZÖV zenekar, Pécsi Vonósok, ahol alapító tag.
Kórusok: Mecsek Kórus, Pécsi Kamarakórus, Egyetemi Kórus, Bartók Férfikar. Vonójával, hangjával bejárta a világot.
A zene volt az élete.
2009. június 16-án muzsikustársak döbbenten, sírva borultak össze. Tűzként terjedt a hihetetlen.
Gábor elszállt az égi karba.
A hétfő esti Pécsi Vonósok próbájáról még az Evangélikus templom Kórusának 20 éves jubileumi koncertpróbájára sietett. Mert mindig sietett. Másnap reggel s halálba.
Muzsikusnak vallotta magát.
Hiányzol családnak, kollégáknak, barátoknak.
Most sárgult levelek hullanak sírodra.
Emlékezünk, itt Vagy velünk.

Néhány héttel a Pécs Cantat kezdete előtt elhunyt Marcel Corneloup, a francia és az európai kórusmozgalom kiemelkedő alakja.
   A francia és a nemzetközi A Coeur Joix elnökeként közreműködött az IFCM, azaz a Kórusok Világszövetségének létrehozásában. 1982-1994 között látta el az Europa Cantat elnöki tisztét. A Musique en Morvan Fesztiválok létrehozója és igazgatója. A Francia Becsületrend tisztje.
   Magyarországon 1986-ban járt először. A Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál díszvendégeként érkezett a pannon városba. A nyitóhangversenyen elbűvölte a Pécsi Kamarakórus éneke, a magyar kórusmuzsika rangja és szépsége. És persze a 2000 éves város milliője. Ekkor támadt az ötlete, hogy itt kellene megrendezni, először a vasfüggöny mögött, a 10. Europa Cantat Fesztivált. A kezdetben reménytelennek tűnő terv szívós munkával és ravasz diplomáciával megvalósult – a város akkori tanácselnöke, Piti Zoltán és mások lelkes közreműködésével – 1988-ban, egy évvel a rendszerváltozás előtt. Ahogy később maga Corneloup írja: „ A Fal még állt. Biztos, hogy a hangok összessége, Európa valamennyi országából származó ezernyi hang, akár csak a jerikói trombiták, hozzájárult a ledöntéséhez.”
   Kórusunknak végig barátja és mecénása maradt. Támogatásával vehettünk részt a 11. EC Fesztiválon, Vittoriában. Hatszor hívott meg bennünket az általa alapított burgundiai Morvan Fesztiválra, s neki köszönhetjük – többek között – a BNL céggel készült Kodály CD-nket, amelyet idővel a Hungaroton felvételek is követtek. Felejthetetlen emlékünk: Autun és Vézelay dómjában Monteverdi Vespróját elénekelhettük…
   Nagy álmok elkötelezettje volt, igényesség és választékosség jellemezte s a hit lovagjaknt küzdött egész életében.
   Nemrég még miséken a hívek énekét irányította a gyönyörű autun-i katedrálisban, most már talán égi fesztiválokat szervez a legszebb hangú kórusokból. Kórusunk is, Pécs is, Magyarország is régi barátot veszített el személyében. Emlékét megőrizzük.

Sidlovics András gépkocsivezető, aki külföldi útjainkra gyakran jött velünk, akit mindannyian megkedveltünk s jó barátunkká lett, a közelmúltban elhunyt. 64 éves volt. Nyugodjék békében.

Ottó, te is elmentél, a kórus alapító titkára.
    Agilis szervező munkád, gondos szabályzatod, és annak gondos betartatása nélkül bizony nehezen maradtunk volna fenn. Értékes hangod, szólóid, gitározásod gyönyörű színekkel gazdagította együttesünk zenei értékét.
    Hét évig tartott ez a tevékenységed, de kapcsolatunk mindvégig megmaradt. Úgy is, hogy sokszor meghallgattál bennünket, eljöttél jubileumainkra; úgy is, hogy Attila fiad egy ideig kórustársunk lett, Andrea lányod meg szólót énekelt oratórium műsorunkban és egyik CD-nken.
    Három találkozásunkat elevenítem fel a kórusemlékekből.
    Egyik Mátyás-templombeli szereplésünkön a Vasas Kórus szólistájaként Kodály Zrínyi szózatát énekelted. Most halálhíred hallatán többen erre a döbbenetes előadásodra emlékeztek.
    Vác, baptista templom. Vendégszerepeltünk. A helyi lelkész fiad volt a műsorközlő. S te ott ültél a hátsó sorokban - duplán büszkén: volt kórusodra, s fiadra egyaránt.
    A Magyar Rádió márványterme. Magyar Kornél vezette az egyenes adásos műsort az 50 éves Pécsi Kamarakórusról közreműködésünkkel. S te is interjúalany lettél. Hallhattunk újra, nem gondoltam, hogy utoljára.
    Kedves Ottó! Bízunk benne, hogy még valahol énekelhetünk együtt...