»
»
Együtt a Pécsi Szimfónikusokkal

A Pécsi Szimfonikusok
„Laudes Chori,
et non Organi. Ez Kodály utolsó műve, és nem zenekari, hanem orgonakíséretes, de mégiscsak a Pécsi Szimfónikus Zenekar 17. Nemzetközi Zenei fesztiválján hangzott el 2002 júliusában. Magam is meglepődtem Szauer Dezső barátom, kiváló tenor krónikáján. Mennyi szép művet játszottunk együtt” ... Itt örökre megszakadt Szkladányi Péter, a Pécsi Szimfónikus Zenekar igazgatójának levele, melyet halála előtt pár nappal a kórházi ágyon nekünk kezdett írni. Nem tudta már befejezni, s megíratlan maradt a jubileumi kötetünk számára ígért cikke is a Kórus és a Zenekar kapcsolatáról.
A 117 közös fellépés, a megszólaltatott 36 remekmű, a ragyogó karmesterek sora, s természetesen kedves barátunk, Szkladányi Péter emléke is kötelez bennünket, hogy megemlékezzünk erről az együttműködésről.
„Hivatalos” kapcsolatunk 1980. október 20-án kezdődött a Pécsi Nemzeti Színházban egy beugrással. Kósa György Bikasiratóját kellett énekelnünk, mert az eredetileg felkért hivatásos együttes váratlanul lemondta közreműködését. Pár próbával sikeresen megoldottuk a számunkra szokatlan feladatot.
Ettől kezdve minden évben többször is felléptünk együtt. Az első sorozatban Kodály Psalmusa és Budavári Te Deuma szerepelt Breitner Tamás vezényletével.
Kóruson belül és kívül is sokan féltettek bennünket: elcsúnyul a hangzás, felszaporodik a létszám, megváltozik a profilunk. Bevallom, én is közéjük tartoztam. Az élet azonban a vállalkozó szelleműeket igazolta. Megnőtt az igény az oratorikus művek megszólaltatására, beépültünk a Filharmónia éves programjaiba, sorozataiba, biztosítva volt a 800-1200 fős hallgatóság, a hivatalos művelődéspolitika rosszallása ellenére is énekelhettünk egyházi műveket, partnereink (Mecsek Kórus, Főiskolai Vegyeskar, majd az Egyetemi Kórus) segítségével a nagyobb létszámigény sem okozott gondot. Az egységes hangzás a közös karnagy révén eleve biztosított volt. Az oratorikus művek előadásai arra is alkalmat szolgáltattak, hogy magunk közé hívjuk mintegy kisegítőként régi kedves kórustársainkat, akik már nem tudják vállalni a rendszeres próbára járást.
Hamarosan kiderült: a kórushangzás színesebbé, teltebbé, izmosabbá vált. Azóta is sokszor mondják, akik nem látják, csak hallják az együttest, mindig több énekesre gondolnak.
Már 1983 őszén találkoztunk Howard Williams-szel, a kiváló karmesterrel. Strawinsky Zsoltárszimfóniáját dirigálta. (Utóbb kiderült, hogy már 1966-ban megismerkedtünk, amikor ő még diákként énekelt a híres oxfordi kórusban.) Ezt követően tizenkétszer énekelhettünk intésére. Valódi továbbképzéssel értek fel ezek az alkalmak, persze a próbákkal együtt. Kiválóan ért a hangképzéshez, az énekléshez, a kamaramuzsikáláshoz is. Biztos műismerete, stílusérzéke, világos, biztos ütéstechnikája, pontos és lényegre törő utasításai (az évek elteltével egyre inkább magyarul) gyorsítják a munkát, szellemes, derűs közvetlensége még élvezetesebbé teszik a próbákat. Csak később jöttünk rá, mennyi mindent köszönhetünk neki. Verdi, Dvorzsák, Lickl, Donizetti, Haydn, Poulenc, Händel, Bach műveket énekeltünk vele, utoljára 2002-ben.
És voltak más, ragyogó karmestereink is. Erdélyi Miklós, Jacob Werner, Melles Károly, Gál Tamás, Vashegyi György, Ella István, Pierre Cao, Hamar Zsolt, Jean-Paul Penin. Számunkra sok örömet adott, hogy jó párszor karnagyunk, Tillai Aurél dirigálhatott bennünket.
Együttműködésünk a filharmóniai fellépéseken kívül ünnepi alkalmakhoz is kötődött. A Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Fesztiválok nyitókoncertjein, jubileumi hangversenyeinken rendszeresen együtt léptünk fel, ugyanígy az 1988-ban megrendezett Europa Cantaton is. Szerepeltünk majd mindegyik Nemzetközi Zenei Fesztiválon, melyet a Pécsi Szimfónikus Zenekar szervezett. Együtt szerepeltünk a Megye Napon, a Világörökség-diploma átadásán, továbbá Komlón, Mohácson, Kaposváron, Székesfehérváron, Sopronban tartott hangversenyeken is.
CD-felvétel is megörökítette kapcsolatunkat. Howard Williams vezényletével adtuk elő a 19. század első felében Pécsett élő, a Székesegyház zenei életét irányító Georg Lickl, azaz Lickl György miséjét és rekviemjét. (A műveket Szkladányi Péter kutatta fel, s készítette el a partitúrát.)
Nem csak belföldön, de határainkon kívül is adtunk koncerteket. Kodály Psalmus Hungaricusát Altenbergben, Bach h-moll miséjét Nürnbergben, Monteverdi Vesproját Autunben.
Öt zenekari turnén is részt vettünk. 1988 őszén Mozart Requiemjével és a Haydn Évszakokkal jártuk Németországot, a Benelux államokat és Ausztriát. Majd három évben karácsony és újév táján adtuk elő jó pár alkalommal a IX. szimfóniát, amit két ízben hamburgi szilveszteri fellépéssel is megtetéztünk. 1998-ban pedig Franciaországban Mozart-Haydn fesztiválon muzsikáltunk együtt. Utoljára a franciaországi Nevers-ben léptünk fel közösen a 2000. évi XIV. Europa Cantat résztvevői előtt Berlioz Te Deumát adtuk elő.
Ezeken a turnékon közelebbről megismerkedhettünk a zenekar tagjaival és néhány neves szólistával is. Jól éreztük magunkat a számunkra szokatlanul színvonalas szállásokon, rengeteg turisztikai, de elsősorban is zenei élményhez jutottunk. Így például örökké emlékezni fogunk a franciaországi Pierlatte sziklás szabadtéri színpadára, még inkább a zürichi Tonhalle 2000 főnyi tomboló közönségére.
S tulajdonképpen a zenekarnak köszönhetően, az ő kapcsolataik révén született a két héten át tartó koncertút, melynek során sokak örömére, mások bánatára (akik nem jutottak ki) öt országban tizenegy alkalommal énekeltük a Carmina Buránát a Debreceni Ütőegyüttessel. Ugyanígy az ő segítségével jött létre az a hangverseny Ascoli Piceno-ban, ahol a Horvát Rádió és Televízió Szimfónikus Zenekarával, Jean-Paul Penin vezényletével Berlioz Messe solennelle című művét adtuk elő.
Az elmondottakból is látható, mennyi mindennel lennénk szegényebbek enélkül az együttműködés nélkül.
szauer
»
Közös fellépéseink
1975. ápr. 28.
Pécs: Liszt-terem
Kamarabérleti hangverseny.
Bach: 106. kantáta (Actus tragicus), - 140. kantáta (Wachet auf).
Vez.: Tillai Aurél.
1977. febr. 19.
Budapest: Magyar Rádió
Hangverseny a Magyar Rádióban.
Bach: Wachet auf - Actus tragicus.
Vez.: Breitner Tamás.
1980. okt. 20.
Pécs: Liszt-terem
Az Új Magyar Zene Hónapja. Öt év magyar zenéje. A Magyar Rádió és az Országos Filharmónia hangversenye.
Kósa: Bikasirató.
Vez.: Breitner Tamás.
1981. márc. 22.
Pécs: Liszt-terem
Egyetemi bérlertsorozat.
Kodály: Psalmus Hungaricus.
Vez.: Breitner Tamás.
1981. márc. 23.
Pécs: Nemzeti Színház
Kodály: Psalmus Hungaricus.
Vez.: Breitner Tamás.
1981. márc. 30.
Kaposvár: Latinca Műv. Ház
Kodály: Psalmus Hungaricus.
Vez.: Breitner Tamás.
1983. febr. 6.
Pécs:Liszt-terem
Egyetemi bérlet.
Kodály: Budavári Te Deum.
Vez.: Breitner Tamás.
1983. okt. 10.
Pécs: POTE aula
Egyetemi bérlet.
Stravinszky Zsoltárszimfónia.
Vez.: Howard Williams.
1983. nov. 26.
Pécs: Liszt-terem
25 éves kórusjubileum. Ünnepi hangverseny.
Kodály: Budavári Te Deum.
Vez.: Tillai Aurél.
1984. máj. 7.
Mohács: Művelődési Ház
Mozart: Requiem.
Vez.: Tillai Aurél.
1985. márc. 18.
Pécs: Bazilika
Bach: 80. kantáta, Bach: Magnificat.
Vez.: Tillai Aurél.
1985. márc. 21.
Komló
Bach-emlékkoncert.
Bach: Erős vár a mi Istenünk (kantáta) – Magnificat.
Vez.: Tillai Aurél.
1985. jún. 24.
Pécs: POTE aula
Nyári színház nyitánya.
Beethoven IX. szimfónia.
Vez.: Erdélyi Miklós.
1986. ápr. 4.
Pécs: POTE aula
Nyitóhangverseny. Ünnepi Liszt-műsor.
Liszt: 13. zsoltár.
1987. márc. 31.
Sopron: Műv. Ház
Bach: Máté passió.
Vez.: Werner Jacob (München).
1987. márc. 30.
Pécs:Bazilika
Bach: Máté passió.
Vez.: Werner Jacob (München).
1988. ápr. 11.
Pécs: POTE-aula
Országos Filharmónia bérleti sorozata.
Haydn: Évszakok.
Vez.: Breitner Tamás.
1988. ápr. 13.
Kaposvár: La-tinka Műv.Ház
Országos Filharmónia bérleti sorozata.
Haydn: Évszakok.
Vez.: Breitner Tamás.
1987. máj. 6.
Pécs: Bazilika
Verdi: Qattri pezzi sacri, Rossini: Stabat Mater.
Vez.: Tillai Aurél.
1988. máj. 9.
Pécs: Bazilika
Haydn: Nelson-mise, Kodály: Budavári Te Deum.
1988. jún. 19.
Altenberg: Dóm
A Kölner Kantorei jubileumi koncertje.
Kodály: Psalmus Hungaricusát a két kórus közösen énekli.
Vez.: Volker Hempfling.
1988. jún. 20.
Aachen: Aula Carolina
Koncert.
Kodály: Psalmus Hungaricusát a két kórus közösen énekli.
Vez.: Volker Hempfling.
1988. júl. 29.
Pécs: Sportcsarnok
Önálló hangverseny.
Kodály: Budavári Te Deum.
Vez.: Tillai Aurél.
1988. aug. 6.
Pécs: Sportcsarnok
Britten: Háborus requiem-atelié.
Vez.: Howard Williams.
1988. szept. 22.
Szekszárd: Főtemplom
Filharmónia bérletsorozat.
Liszt: 13. zsoltár, Kodály: Budavári Te Deum
Vez.: Tillai Aurél.
1988. okt. 14–29.
31. külföldi út: Nyugat-európai koncertút
a Pécsi Szimfónikus Zenekarral.
1988. okt. 16.
Lingen (D): Theater
Mozart: Requiem.
Vez.: Breitner Tamás.
1988. okt. 17.
Emden (D): Luther-Kirche
Mozart: Requiem.
Vez.: Gál Tamás
1988. okt. 18.
Meppen (D): Aula des Gymnasiums
Mozart: Requiem.
Vez.: Breitner Tamás.
1988. okt. 19.
Diepholz (D): Theater
Mozart: Requiem.
Vez.: Gál Tamás.
1988. okt. 20.
Turnhout: (B) Culturael Centrum
Mozart: Requiem.
Vez.: Gál Tamás.
1988. okt. 22.
Sittard (NL): Culturael Centrum
Haydn: Évszakok.
Vez.: Breitner Tamás.
1988. okt. 23.
Esch sur Alzette (L): Theater de la Ville
Mozart: Requiem.
Vez.: Gál Tamás.
1988. okt. 24.
Neu-Isenburg (D): Hugenottenhalle
Mozart: Requiem.
Vez.: Gál Tamás.
1988. okt. 25.
Bad Nauheim (D): Kurtheater
Haydn: Évszakok.
Vez.: Breitner Tamás.
1988. okt. 26.
Marktoberdorf (D): Modeon
Haydn: Évszakok.
Vez.: Breitner Tamás.
1988. okt. 27.
Garching bei München (D): Bürgerhaus
Haydn: Évszakok.
Vez.: Breitner Tamás.
1988. okt. 28.
Villach (A): Kongresshaus
Haydn: Évszakok.
Vez.: Breitner Tamás.
1988. nov. 14.
Pécs: Bazilika
Mozart: Requiem.
Vez.: Gál Tamás.
1988. nov. 16.
Komló: Színházterem
Mozart: Requiem.
Vez.: Gál Tamás.
1988. dec. 2.
Pécs: Bazilika
30 éves a Nevelők Háza Kamarakórusa.
Bach: Magnificat.
Vez.: Tillai Aurél.
1988. dec. 3.
Pécs: Liszt-terem
30 éves a Nevelők Háza Kamarakórusa. Ünnepi hangverseny.
Bach: Magnificat.
Vez.: Tillai Aurél.
1989. dec. 4.
Pécs: POTE-aula
Bérleti hangvetseny.
Verdi: Quattro pezzi sacri.
Vez.: Howard Williams.
1990. febr. 26.
Pécs: Bazilika
Bérleti hangverseny.
Bach: Christ lag in Todesbanden (kantáta), Schubert: Esz-dur mise.
Vez.: Tillai Aurél.
1990. okt. 27.
Nürnberg: St. Sebald
Bach: Hohe Messe in h-moll (H-moll mise).
Vez.: Werner Jacob.
1990. okt. 31.
Székesfehérvár: Bazilika
Bach: H-moll mise.
Vez.: Werner Jacob.
1990. nov. 1.
Pécs: Bazilika
Bach: H-moll mise.
Vez.: Werner Jacob.
1991. dec. 2.
Pécs: Bazilika
Bérleti koncert.
Bach: F-dúr mise, Mozart: Requiem.
Vez.: Ella István.
1992. ápr. 6.
Pécs: Bazilika
Bérleti hangverseny.
Vic Nees: Nuestra Senora de la soledad, Rossini: Stabat Mater.
Vez.: Tillai Aurél.
1992. ápr. 10.
Pécs: Bazilika
Fesztivál nyitóhangverseny.
Vic Nees: Nuestra Senora de la soledad, Rossini: Stabat Mater.
Vez.: Tillai Aurél.
1993. márc. 17.
Pécs: Bazilika
Bérleti hangverseny.
Haydn: A teremtés.
Vez.: Tillai Aurél.
1993. jún. 28.
Pécs: Bazilika
3. Nemzetközi Zenei Fesztivál.
Dvořak: Stabat Mater.
Vez.: Howard Williams.
1993. júl. 2.
Pécs: Bazilika
3. Nemzetközi Zenei Fesztivál.
Debussy: Szent Sebestyén vértanusága.
Vez.: Marc Trautmann.
1993. nov. 8.
Pécs: POTE.aula
4. jubileumi koncert.
Mozart: Requiem.
Vez.: Hirsch Bence.
1993. dec. 24. - 1994. jan. 1.
47. külföldi út: Svájci - német hangversenyút
a Pécsi Szimfónikus Zenekarral.
Vez.: Hans Richter.
1993. dec. 26.
Radolfzell (D)
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1993. dec. 27.
Baden (CH)
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1993. dec. 28.
Zürich: Tonhalle
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1993. dec. 29.
Zürich: Tonhalle
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1993. dec. 30.
Freiburg (D)
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1994. dec. 24. – 1995. jan. 8.
49. külföldi út. Svájci-német hangversenyút
a Pécsi Szimfónikus Zenekarral.
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1994. dec. 25.
Passau
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1994. dec. 26.
Bern
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1994. dec. 27.
Zürich
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1994. dec. 28.
Zürich
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1994. dec. 29.
Basel
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1994. dec. 30.
Cham
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. jan. 3.
Landquart
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. jan. 4.
Biel
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. jan. 5.
Arrau-Buchsag
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. jan. 6.
Heilbronn
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1994. dec. 31.
Hamburg: CCH
Szilveszteri koncert René Kolló (T) és Manuela Felice (S) fellépésével.
Lehár: Villa-Lied, Zeller: Madarász tenorária, Strauss: Cigánybáró nyítókórus - Duett, Strauss: Denevér-keresztmetszet.
Vez.: Hans Richter.
1995. febr. 15-19.
Pécs: Liszt-terem
CD-felvétel a Koch International lemezkiadó számára.
Lickl: F-dúr mise, c-moll Requiem és Libera.
Vez.: Howard Williams.
1995. febr. 20.
Pécs: Bazilika
Emlékhangverseny Lickl György pécsi zeneszerző születésének 225. évfordulója alkalmából.
F-dúr mise, c-moll Requiem és Libera.
Vez.: Howard Williams.
1995. márc. 6.
Pécs: Bazilika
Jótékonysági hangverseny (a Gyermán István Alapítvány és a Modern Urológiáért Alapitvány javára).
Berlioz: Resurrexit - Messe solennelle.
Vez.: Jean-Paul Penin.
1995. ápr. 28.
Pécs: Bazilika
A pécsi Európa nap alkalmából rendezett koncert.
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Blázy Lajos.
1995. júl. 22.
Autun: Cathédrale Saint-Lazare
Musique Morvan.
Monteverdi: Vespro della Beata Vergine.
Vez.: Tillai Aurél.
1995. júl. 23.
Vezelay (F): Basilique Sainte-Madeleine
Musique Morvan.
Monteverdi: Vespro della Beata Vergine.
Vez.: Tillai Aurél.
1995. dec. 25. - 1996. jan. 4.
53. külföldi út. Svájci - német hangversenyút
a Pécsi Szimfónikus Zenekarral.
Beethoven IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. dec. 26.
Thun
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. dec. 27.
Zürich
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. dec. 28.
St. Gallen
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. dec. 30.
Siegen
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1995. dec. 31.
Hamburg
Operettesten közreműködés 1. koncert.
Vez.: Hans Richter.
1995. dec. 31.
Hamburg
Operett esten közreműködés 2. koncert.
Vez.: Hans Richter.
1996. jan. 1.
Giessen
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1996. jan. 2.
Heilbronn
Operett-est.
Vez.: Hans Richter.
1996. jan. 3.
Saarbrücken
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Hans Richter.
1996. júl. 8.
Pécs: Bazilika
A Kamarakórus Fesztivál nyítókoncertje.
Liszt: 13. zsoltár, Kodály: Budavári Te Deum.
Vez.: Tillai Aurél.
1996. júl. 13.
Pécs: Bazilika
2. Atelier:
Händel: Dixit Dominus.
Vez.: Pierre Cao.
3. Atelier:
Händel: Halleluja.
Vez.: Howard Willams.
1996. júl. 14.
Pécs: Nemzeti Színház
Zárókoncert.
Összkar: Händel: Halleluja.
Vez.: Howard Willams.
1996. nov. 1.
Pécs: Bazilika
Donizetti: Requiem.
Vez.: Howard Williams.
1997. jún.
Pécs: Bazilika
7. Nemzetközi Zenei Fesztivál.
Haydn: A teremtés.
Vez.: Howard Williams.
1997. okt. 10.
Pécs: Bazilika
Ünnepi Hangverseny a Megye Napja alkalmából.
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Lionel Fedrigo.
1998. ápr. 3.
Pécs: Bazilika
A Kamarakórus Fesztivál nyitóhangversenye.
Orbán: Missa Quarta, Mendelssohn: 42. zsoltár.
Vez.: Tillai Aurél.
1998. jún. 30.
Pécs: Bazilika
A 8. Nemzetközi Zenei Fesztivál „Dávid király fesztivál”.
Mozart: Thamos, Egyiptom királya.
Vez.: Vashegyi György.
1998. júl. 24.
Nyons: Templom
Mozart dans la Drome fesztivál.
Haydn: Nelson Mise.
Vez.: Vashegyi György.
1998. júl. 25.
Saou: Place de l’Horloge
Mozart dans la Drome fesztivál.
Haydn: Nelson mise.
Vez.: Vashegyi György.
1998. júl. 26.
Pierrelatte: Théatre du Rocher
Mozart dans la Drome fesztivál.
Mozart: Szabadkőműves kantáta, Thamos: Egyiptom királya.
Vez.: Vashegyi György.
1998. nov. 21.
Pécs: Bazilika
A 40 éves a Pécsi Kamarakórus hangversenysorozat.
Kodály: Te Deum.
Vez.: Tillai Aurél.
1999. márc. 31.
Pécs: Bazilika
Oratórium bérlet.
Vajda János: Via Crucis, Poulenc: Stabat mater.
Vez.: Howard Williams.
1999. ápr. 29.
Pécs: Bazilika
Beethoven: IX. Szimfónia.
Vez.: Nicolas Pasquet.
1999. ápr. 30.
Szekszárd: Babits Mihály Műv.Ház
Jótékonysági hangverseny a pécsi koncertteremért.
Beethoven: IX. szimfónia.
Vez.: Nicolas Pasquet.
1999. máj. 1.
Magyar Rádió 6-os studió
Rádióhangverseny.
Közrem. a Pécsi Szimfónikus Zenekar tagjaiból alakult vonósötös.
Vez.: Tillai Aurél.
1999. máj. 28.
Pécs: Liszt-terem
Kodály: Psalmus Hungaricus.
A weimari zeneakadémia karnagy-növendékeinek vizsgaelőadása.
2000. júl. 1.
Pécs: Bazilika
Dvořák: Stabat Mater.
Vez.: Hamar Zsolt.
2000. júl. 20.
Autun: Cathédrale San Lazare
Dvořak: Stabat Mater.
Vez.: Alexander Vatsek.
2000. júl. 24.
Autun: Cathédrale San Lazare
Atelier-koncert.
Berlioz: Te Deum.
Vez.: Jean-Paul Penin.
2000. júl. 25. 20 óra
Nevers: Katedrális
A 14. Europa Cantat részére koncert.
Berlioz: Te Deum.
Vez.: Jean-Paul Penin.
2000. júl. 25. 22 óra
Nevers: Katedrális
A 14. Europa Cantat részére koncert.
Berlioz: Te Deum.
Vez.: Jean-Paul Penin
2001. ápr. 24.
Pécs: Bazilika
Händel: Judas Makkabeus.
Vez.: Howard Williams.
2001. nov. 16.
Pécs:Bazilika
Ünnepi koncert a Világörökségi Diploma átadása alkalmából.
Kodály: Te Deum.
Vez.: Hamar Zsolt.
2002. dec. 20.
Pécs: Bazilika
Oratorikus est.
Bach: 140. kantáta (Wachet auf), J. Haydn: Harmonie Messe.
Vez.: Howard Williams.
2004. máj. 1.
Pécs: Sétatér
Örömkoncert az EU-csatlakozás alkalmából.
Kodály: Budavári Te Deum, Beethoven: IX. Szimfónia 4. tétel.
Vez.: Hamar Zsolt.
2004. máj. 26.
Pécs: Bazilika
Kodály: Budavári Te Deum.
Vez.: Somos János Csaba.
2004. okt. 28.
Pécs: Bazilika
Dvořak: Requiem.
Vez.: Antal Mátyás.
2007. máj. 25.
Pécs: Bazilika
20. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny és Fesztivál és Kodály Szimpózium. Nyitóhangverseny.
Rossini: Stabat mater.
Vez.: Tillai Aurél.
2007. okt. 6.
Pécs: ÁOK Romhányi György aula
Mesterbérlet. Ünnepi hangverseny Kodály Zoltán tiszteletére.
Budavári Te Deum,
Vez.: Hamar Zsolt.
2008. szept. 23.
Pécs: Bazilika
Örökség Fesztivál. Pécsi Napok.
Claudio Monteverdi: Vespro della Beata Vergine.
Közrem. Pécsi Szimfonietta (koncertmester Gergely László).
Vez. Tillai Aurél.
2009. márc. 7.
Pécs: Kertvárosi Református Templom
50 éves a Pécsi Kamarakórus. Jubileumi koncert.
Monteverdi: Vespro della Beata Vergine (részletek).
Közrem. a Pannon Filharmonikusok muzsikusai.
Vez. Tillai Aurél.
2009. máj. 29.
Pécs: Bazilika
21. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny és Egyházzenei Szimpózium. Nyítóhangverseny.
Monteverdi: Vespro della Beata Vergine.
Közrem. a Pécsi Szimfonietta (koncertmester Erdélyi Zoltán).
Vez. Tillai Aurél.
»