Fesztiválok » Kollár Éva emlékezése

Kollár Éva:

A Budapesti Monteverdi Kórus

a Pécsi Kamarakórus Fesztiválokon

„Elfogadták jelentkezésünket a Pécsi Kamarakórus Fesztiválra!!!”
   Hihetetlen örömet éreztünk, amikor megérkezett a levél, hogy szinte kezdő együttesként, a nagy nevű hazai kamarakórusokkal együtt felléphetünk a Liszt teremben.
   Talán 1976-ban lehetett ez, hiszen a Monteverdi Kamarakórus ekkor mutatkozott be először nemzetközi rangú fesztiválon. Korábbi működésünk néhány évében szövetkezeti dalostalálkozókon léptünk föl és szerveztük a Budapesti Kamarakórus Napokat. De ez azért más volt: a Nevelők Háza, a Szilágyi Erzsébet vagy éppen a Liszt Ferenc Kamarakórus mellett szerepelni, – ez már igazán országos, sőt nemzetközi rangot jelentett.
   A fiatalok várakozásával utaztunk el, és valóban, mintha egy új világba érkeztünk volna. Április volt, de Pécsett már virágoztak a mandulafák és szinte nyári meleg volt. Reggeltől estig hangzott a kórusmuzsika a kollégiumok ablakaiból, békés, mosolygós emberek jártak körülöttünk az utcákon. A kávézók (azaz a fagyizók) tele voltak éneklő együttesekkel. A finom, esti énekszó messze hangzott, sokszor összekapcsolódott, amikor sétáló csoportokkal a hegyoldalt jártuk, a Kodály kollégium előterében vagy az aula pálmafái között üldögéltünk.
   Boldogok voltunk.
   Addig nem is sejtett szellemi örömök részesei lehettünk, hiszen a történelmi környezet ihletet adott, és mindenki a legszebb hangján szólalt meg. Barátság, szeretet, szabadság, muzsika, - a Csontváry képek, a Barbakán körbástya, a Liszt terem és a Székesegyház hangulata rendet teremtett mindnyájunkban.
   Körülöttünk a szakma nagy mesterei álltak, k értő kritikával segítették a kezdők próbálkozásait. Találkozhattunk kiváló karnagyokkal, terveket szőhettünk további közös programokhoz. Európai együttesek jelentek meg, akik saját különleges repertoárjukat hozták el. Olyan műveket, amilyeneket korábban még a rádióból sem ismerhettünk. Kottacsere, meghívás, álmok és szép remények szövődtek, — amelyek jó része később meg is valósulhatott.
   Nehéz pontosan felsorolni, mennyi mindent köszönhettünk a Pécsi Kamarakórus Fesztiváloknak. Mindaz, ami ott körülvett minket, egy igazi európai álom megvalósulásának tűnt. Úgy éreztük: igen, így kellene élni, örülni, énekelni, szeretni mindennapjainkban.. Fölfedezés volt, kinyílt a világ, más emberek lehettünk egy-egy fesztivál alatt, de ezek a napok egész életünket is újjá varázsolták. Tanáraink kollégákká váltak, a tisztelt külföldi szaktekintélyek pedig barátaink lettek.
   Új színt hozott a fesztiválok történetébe a laprólolvasási verseny, amely ugyan fokozta az izgalmakat, de soha nem vált kemény, profi versengéssé. A „Régi Zene” díja örök becsű emlék marad számunkra.
   Ha szorosabban vesszük a fesztiválok zenei értékeit, első helyen azt a fontos új élményt kell megfogalmazni, hogy mivel különböző hangképzésű együtteseket hallhattunk, megállapíthattuk: az eltérő kórushangzás lehet szép, sőt szükséges. A magyar kórusok számára világossá vált, hogy másként kell megszólaltatni Janequint, Monteverdit, Schützöt, Brahmsot és Kodályt. Az eredeti nyelvű előadás ízeit érezhettük meg, amiből kiderült, hogy a szövegnek nem csak tartalma van, de zenéje is!
   Ugyancsak rendkívüli élményt jelentett, hogy a kortárs kórusirodalom alapművei élőben szólaltak meg a pécsi fesztiválokon. Többé senki nem hivatkozhatott arra, hogy nem is sejti, milyen az európai kórusirodalom és előadóművészet, hiszen mindez hozzánk jött, hallhattuk, láthattuk. Azután mindenki választhatott, milyen utat követ, mit tart fontosnak. Ugyancsak nagyon fontos eredménynek számíthatjuk, hogy egy-egy fesztiváli szereplés után mindenki reálisabban ítélhette meg saját teljesítményét. Milyen sokunknak jelentett ez kijózanodást és hosszútávon gyümölcsöző segítséget!
   Végül újra hangsúlyoznunk kell, hogy csodálatos emberi példákat láthattunk Pécsett. Olyan muzsikusokat, akik tehetséggel szolgálták a közös ügyet, mint Dobos László, Tillai Aurél, Szauer Dezső és sokan mások. Nélkülük mindez nem jöhetett volna létre, - sőt, ha nem kapunk mintát emberségből, hozzáértésből, talán a mi együttesünk életében sem lett volna soha Monteverdi Fesztivál vagy sok későbbi közös élmény.
   Tisztelettel köszöntjük a Nevelők Háza akkori vezetőit, szervezőit, és hálás szeretettel őrizzük a Pécsi Kamarakórus minden énekesének, de különösen karnagyainak bizalmát, ami által részesei lehettünk a pécsi csodának, a kamarakórus fesztiválok gyönyörű eseményeinek.
Budapest, 2003.március 31.

a Budapesti Monteverdi Kórus nevében:
Kollár Éva karnagy

A legfrissebbek:

CIKK - Szemelvények kritikákból
Pannonos „engedmény a '48-ból”...
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Pécsé a 2015-ös Europa Cantat
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Europa Cantat 2015-ben ismét Pécsen
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Szemelvények kritikákból
Kórusmuzsika Pécsett...
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Portrék
Dobos László
RÉSZLETESEN ->
HÍR
Szomorúan tudatjuk, hogy a kórus alapító tagjainak egyike, Czakó Éva (Tertinszky Gyuláné) ...
RÉSZLETESEN ->
HÍR
Gyászoljuk régi társunkat, Nyáriné Horváth Ágnes tanárt is, aki az 1960-as évek első ...
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Pécsi szándéknyilatkozat az Europa Cantat finanszírozására
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Europa Cantat: rábólintott a szándéknyilatkozatra a pécsi közgyűlés
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Pécs pályázik a 2015-ös Europa Cantat Fesztivál megrendezésére
RÉSZLETESEN ->