Bemutatkozunk » Történetünk

Történetünk

A Pécsi Kamarakórus 1958 október 22-én alakult a két barát, Dobos László
és Tillai Aurél tanítványai, ismerősei köréből.
   Városunk zenekedvelő közönsége 1959 tavaszán ismerkedhetett meg a fiatal együttessel. Mind a márciusban megrendezett madrigál-est, mind pedig a „Jó ez a fény” című reneszánsz est nagy sikert aratott, akár csak a további tematikus koncertek („Víg ifjak ajkán” – Vargha Károly szövegírói és műfordítói jubileumi hangversenye, Kórusest magyar szerzők Weöres Sándor versekre írt műveiből, „Pécsett először” – hangverseny a pécsi dalosmozgalom 100. évfordulója alkalmából.)
   1961-ben kezdődött együttesünk negyedszázados bensőséges kapcsolata Bárdos Lajossal. Többször eljött hozzánk: tanított, vezényelt, baráti tanácsokkal látott el. E kapcsolat eredményeként készült el a neves szerző 19 kompozícióját tartalmazó CD-korongunk, amelynek megjelenését azonban már nem érhette meg.
   A Pécsen kívüli hangversenyek sorát zalaegerszegi szereplésünk nyitotta meg 1962-ben 1965-ben már Budapesten is megismerhettek bennünket. Első külföldi utunkra 1967-ben került sor, amikor is Helsinkiben és Lahtiban koncerteztünk. Ezt követően 2008 nyaráig még 75 alkalommal léptük át hazánk határát. Európának szinte valamennyi országát bejártuk.
   1964 óta veszünk részt minősítéseken (már az első alkalommal Aranykoszorú minősítést szereztünk), 1970 óta hazai és külföldi versenyeken, fesztiválokon. Ez az év mindjárt két nagy sikert is hozott: a corki nemzetközi fesztiválon egy első és egy harmadik díjat szereztünk, a Debreceni Nemzetközi Kórusversenyen pedig a zsűri különdíját Kodály műveinek előadásáért. Fennállása alatt a kórus összesen 54 díjat, kitüntetést ill. rangos minősítést kapott, ezen kívül a karmester, Tillai Aurél 6, a kórus titkára és további 2 tagja ugyancsak 6 kitüntetésben részesült. Büszkeségünket, a Magyar Örökség Díjat 2005-ben nyertük el.
   Kórusunk nevéhez fűződik a magyar kóruséletben évtizedeken át oly fontos szerepet betöltő Pécsi Kamarakórus Fesztivál-sorozat, valamint az 1988. évi pécsi Europa Cantat megrendezése.
   A Pécsi Kamarakórus nevét a fenntartó kívánságára 1963-ban „A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa” névre változtattuk, ám a rendszerváltást követően visszavettük az eredetit.
   A fennállásunk 20. évfordulója alkalmából 1978 őszén megrendezett jubileum után változás következett be az együttes vezetésében. Az alapító karnagyok egyike, Dobos László az ünnepséget követően visszavonult, s ettől kezdve Tillai Aurél egymaga áll a kórus élén.
   Első hanglemez-felvételünk 1978-ban készült, a legutóbbi 2008-ban. Összesen 24 önálló lemez és 2 hangkazetta mellett további 5 hanglemezen található a kórustól felvétel.
   Repertoárunk gazdag. Az 50 év alatt 662 művet – köztük jelentős oratóriumokat – mutattunk be. A rövidebb-hosszabb ideig, de nem alkalomszerűen velünk éneklő kórustagok száma pedig meghaladja a háromszázat.

Végezetül hadd idézzük fel – aktualizálva – az egy korábbi évfordulónk meghívóján olvasható prózaverset, mely arról vall, hogy mi mindent kaptunk e fél évszázad alatt a zenétől, a kórusénekléstől:

Régi korok
elfelejtett muzsikáját
életre hívni
régi emberek legszentebb érzéseit
újraélni
megérteni az újat
bíztatni a jövőt
fél évszázadnak
ez volt az értelme

Jutalma pedig:
volt kikkel megosztani
a muzsika szép örömét
Nagyításhoz klikk!
2003-ban a Színház téren - a kórus életét meghatározó egyéniségek:
Dobos László, Surján Miklós, Szauer Dezső és Tillai Aurél

A legfrissebbek:

CIKK - Szemelvények kritikákból
Pannonos „engedmény a '48-ból”...
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Pécsé a 2015-ös Europa Cantat
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Europa Cantat 2015-ben ismét Pécsen
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Szemelvények kritikákból
Kórusmuzsika Pécsett...
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Portrék
Dobos László
RÉSZLETESEN ->
HÍR
Szomorúan tudatjuk, hogy a kórus alapító tagjainak egyike, Czakó Éva (Tertinszky Gyuláné) ...
RÉSZLETESEN ->
HÍR
Gyászoljuk régi társunkat, Nyáriné Horváth Ágnes tanárt is, aki az 1960-as évek első ...
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Pécsi szándéknyilatkozat az Europa Cantat finanszírozására
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Europa Cantat: rábólintott a szándéknyilatkozatra a pécsi közgyűlés
RÉSZLETESEN ->
CIKK - Europa Cantat 2015
Pécs pályázik a 2015-ös Europa Cantat Fesztivál megrendezésére
RÉSZLETESEN ->