Bemutatkozunk » Otthonaink

1958 őszén közös barátainkból, Laci konzis ismerőseiből meg az én néhány tanítványomból megalakítottuk a Pécsi Kamarakórust.
   Egy Józsa nevű fiatalemberrel gyakran utaztam az autóbuszon Patacsig. Ő ajánlotta föl, összehoz a Szakszervezetek Művelődési Háza (ma Fegyveres Erők Klubja a Színház téren) igazgatójával. Gábor Áronnak hívták. Hamarosan helyet szorított nekünk.
   Alig két évet tölthettünk itt. Nagy feltűnést keltő madrigál-estünk után a Ház vezetése mozgalmi dalokból álló hangversenyre kért fel (utasított) bennünket. Ezt nem vállaltuk. Így inkább új helyre mentünk el.

A TIT szívesen fogadott bennünket, s a hely sem volt ismeretlen számunkra, többször szerepeltünk itt. Ám műsorpolitikánk miatt kiestünk a „megtűrtek” kategóriájából is, és utcára kerültünk.

Új otthonunk - a Nevelők Háza

Egy nyár végi napon Mohos Tóni bácsival futottam össze a Sétatér és az akkori Sallai (ma Ferencesek) utca sarkán. Érdeklődésére elmondtam, hontalan lett ismét a Pécsi Kamarakórus. Korábban a Szakszervezetek Művelődési Házból száműztek bennünket, most meg a TIT Bartók Klubjából (a mai Csontváry Múzeum helyén működött). „Hát gyertek hozzánk!” - invitált mindjárt Tóni bácsi. Elfogadtuk a meghívást, és 1962. január 1-jétől a Nevelők Háza, a Szent István tér 6. lett 30 éven keresztül az otthonunk.
   Nagyon szerettünk itt próbálni. A tágas nagyteremben nemcsak levegő volt elég, de énekléshez való családias atmoszféra vett körül bennünket. A próbák szünetében akár az erkélyen, akár a szomszédos termekben vagy az előtérben mód nyílott csevegésre, barátkozásra, olykor szerelmek is szövődtek ilyenkor vagy hazafelé menet.
   Csak egy bánatunk volt: ettől kezdve a Nevelők Háza Kamarakórusa nevet kellett felvennünk.

Búcsú és avatás (1993)

A Miasszonyunkról nevezett női szerzetesrend apácái visszakapták egykori tulajdonukat, a Szent István tér 6-ot, a Nevelő Házat. Nem volt könnyű a búcsú 1993 januárjában. 30 év alatt nagyon megszerettük az igen arányos, szép copfstílusú épületet. Az ideális nagyteremben, próbahelyünkön elérzékenyülve énekeltük: „Mind, ami szép volt, oda már”. Rövid búcsúszöveg, és Schütz: Pater nostere után szótlanul hazamentünk.

Kórusfogadások a Nevelők Házában

De sok emlékünk fűzödik ezekhez! És mennyi magyar és külföldi kórusnak! Ideális méretű termek, helyek ilyen célra mind a Szent István tér 6-ban, mind a mai helyünkön. Az ízlésesen terített asztalok finom ételekkel, italokkal, vidám műsorok, önfeledt éneklése, sokszor tánc, beszélgetések, barátkozások, emlékezetes köszöntések, búcsúzások- jelennek meg emlékeimben.
   Talán nem is tudjuk kellően megbecsülni ezeket a lehetőségeket, mármint azt, hogy van igazi otthonunk.

Új helyünk, a Szent István tér 17. eleinte nehezen pótolta a régit. Próbatermünk kisebb lett, zavart a túl zajos akusztika. Aztán megszoktuk, megszerettük, ráéreztünk, hogy maga az épület többet tud, remekül hasznosíthatjuk mi is. 2006-ban uniós pénzből a világörökségi helyszínek felújítása sorában megszépült ez az épület is kívül-belül, sőt még a kert is.
   Itthon vagyunk!